2014. augusztus 17., vasárnap

Aprilynne Pike - Destined - Elrendelve (Szárnyak 4.)

Aprilynne Pike: Destined – Elrendelve
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Erdeti cím: Destined
Fordító: Neset Adrienn
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés: 2012
Ajánlott korhatár: Tizennégy éves kortól
Oldalszám: 293 oldal



Laurel immár tudja az igazságot: Yuki ritka Téltündér, a leghatalmasabb, legveszélyesebb minden tündér között, és Klea arra akarja használni az erejét, hogy elpusztítsa Avalont. Azt azonban még nem sejti, hogy Kleának Yukin kívül számtalan más fegyvere is van, amelyek segítségével pillanatok alatt fordíthat egy ütközet menetén. Avalon napjai meg vannak számlálva, de a Wings sorozat utolsó kötetében Tamani, David és Chelsea segítségével Laurel szembeszáll a bosszúszomjas tündérekkel.

A mindent eldöntő ütközet - háború és szerelem!


Kedvenc idézetem:

"Soha ne becsüld alá annak a helyzetnek az erejét, amelybe saját elhatározásodból kerülsz!"


A véleményem:

A könyvsorozat egy csoporttársam ajánlása miatt került a kezembe, aki ódákat mesélt arról, milyen jó történetet olvasott, így igen pozitív várakozásaim voltak a cselekménnyel kapcsolatban. Szerencsémre nem is kellett nagyot csalódjak.

Aprillyne könyvsorozatának erőssége kétség kívül a történet, melyben egy a miénknél sokkal szerethetőbb, mesésebb világot kreált az olvasóknak. Bárki szívesebben élne egy ilyen világban, ahol titkos tündérkaszt működik az emberek világától elzárva békésen. Amit viszont már az első résznél is észrevettem az az, hogy az írónő több figyelmet fordított a történet kigondolására, mint annak kivitelezésére. Kevés részletet ismerhetünk meg a könyvből, kevés a leíró rész, a cselekmény gyorsan folyik, ahogy azt a viszonylag alacsony terjedelméből is láthatjuk. 

Tamani és Laurel
Amit sajnálok, hogy a sorozat első része úgy érzem, messze felülmúlta a folytatásait. Ti nem éreztétek úgy, hogy az első kötetnél még gyorsabban repültek az oldalak? Az én figyelmet sokkal inkább lekötötte még Laurel szerelmi történeteinek kibontakozása, és a tündérek fajának megismerése. A későbbiekben ezek a romantikus részek már elcsépeltebbek, laposabbak lettek. Bár Avalon megismerése még tudott számomra kíváncsiságot okozni. Tetszik, ahogy a tündérváros működik. Olyan tiszta, tudatos, minden olyan zöld. Az ideális emberi világ is valami ilyesmi lehetne az iparosodás elterjedése nélkül.

Visszatérve a történet befejező részéhez meglepődtem, hogy a regény már izgalmas, akciókkal teli jelenetekkel indul, hisz az előző részeknél tipikusabb cselekményszálakat figyelhettünk meg, ahol eleinte minden nyugodt, a cselekmény lassan zajlik, majd minden a tetőfokára hág és végül jöhet a megoldás. Ahhoz képest ez a regény inkább emlékeztetett J. R. R. Tolkien Gyűrűk ura trilógiájának befejező részére, ahol szinte az egész könyv egy csatajelenetet mutat be. Így tehát az írásban nem volt hiány izgalomból, történésből.

A romantika és a szerelem a regény utolsó fejezeteiig kicsit háttérbe szorult az eddigiekhez képest és akkor sem nyújtott túl sok meglepetést, ezért aki ilyen jellegű történetet keres, az nem fogja akkora kedvét lelni a könyvben. Természetesen Laurel szívét végül Tamani nyerte el a tündérfiú, amiben már a kezdetekben is reménykedtem. David karaktere sajnos semmilyen romantikus érzelmet nem váltott ki belőlem, ám Tamani szenvedélyessége, titokzatossága annál inkább.

A nagy csata, amely végigkíséri a könyvet kifejezetten tetszett, kreatív megoldás volt, ahogy minden tündér harcba szállt saját erősségével pl.: a nyártündérek az illúziókeltéssel. Ám mikor a végkifejlethez érkezük, azaz a Kleaval való ütközethez már bosszantott az a tétlenség, ahogy a történet egy helyben mocorgott. Hol az egyik, hol a másik kerekedik az ellenfele fölé. Talán ez a rész több figyelmet igényelt volna, több munkát.

És végül nem mehetek el David levele fölött sem, melyet az utolsó szóban írt meg. Úgy hiszem, jobban tettem volna, ha hallgatok az írónő javaslatára és én nem olvasom el ezt a részt a könyvből. Már az a tény is meglepett, hogy az írónő Davidot nevezte meg főszereplőjeként. Úgy gondolom, hogy ez a levél nem több, mint a dráma fokozása, az hogy végül David elfelejtette Avalont és a tündérek létezését. Megint csak a Gyűrűk ura történeténél tartunk, ahol Frodó könyvet írt történetéből, majd elhajózott, ezzel itt hagyva Középföldét és minden borzadalmat, amit átélt. Már abban a történetben sem örültem ennek a befejezésnek, itt se történt így másképp.
Ami viszont végig elvarázsolt Laurel tündértörténeteiben az a hangulatuk volt. Mindent olyan zöldnek, sárgának és lilának képzeltem el, olyan környezetbarátnak, varázslatosnak. Mintha csak Óz birodalmában járnánk.


Értékelés: 10/8



A kedvenc karakterem:

Tamani volt, a tündérfiú. Ő sose hazudtolta meg önmagát, végig tudta mit szeretne, Laurelt, és hű volt elveihez. Mindemellett persze romantikus, szenvedélyes, bátor és odaadó. Az udvarlási módszere kifejezetten tetszik. Igazi mártírként küzd ellenfelével, annak ellenére, hogy látszólag semmi esélye.
A többi karakter is könnyen megjegyezhető, megszerethető módon lett megalkotva, már részletes jellemábrázolásokról szerintem nem lehet beszélni.


Borító

Ahogy azt a könyvtárban is megfigyeltem, elég gyakran találhatók a polcokon ezek a kötetek, ami csak azt erősíti bennem, hogy semmi figyelemfelkeltő vagy szép nincs a borítóban. Én mindenképp az eredeti borító mellett voksoltam volna, az sokkal inkább tükrözi a könyv hangulatát is. A fekete sehogy sem illik ehhez a történethez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése