2014. augusztus 18., hétfő

Tavi Kata - Nyitótánc (Sulijegyzetek 1.)


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés éve: 2013

Ajánlott korhatár: Tizennégy éves kortól

Oldalszám: 360 oldal



Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.

Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.

A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?

Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?

Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?

Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.


Kedvenc idézetem:


„Szerinte abban az ellentmondásos életkorban vagyok, amikor teljesen nélkülözöm a józan észt és a logikát.”


A véleményem:

Tavi Kata kötete csak nagy erőfeszítések árán jutott el hozzám, így miután megszereztem azonnal neki is estem az olvasásnak. A könyvtárak szűkös nyári nyitva tartásának köszönhetően csaknem másfél hónapon át sínylődtem otthon várva, hogy újra kinyissanak az intézmények és belevethessem magam az új könyvek keresésébe. Ha már egyszer idáig eljutottam nem akartam egy nagy kupac műremek nélkül hazamenni, így hát helyet foglaltam a könyvtárban és olvasás közben vártam, hátha visszahoznak még olyan köteteket, ami után már én is régóta áhítozom. Így akadtam a Nyitótáncra. Mielőtt belevágtam volna azt gondoltam, én ugyan nem szeretek táncolni, ráadásul a kedvenc műveimből is alig akad olyan, ami magyar író tollából származik, de azért kíváncsi voltam, mit vált ki belőlem ez a könyv.
A történetet magát elég életszagúnak éreztem, a saját gimnazista éveimre emlékeztet. A suli elrendezése, a szünetekben szóló iskolarádió… Végig nosztalgikus hatás járt át a könyvet lapozgatva és ennek örültem. Néha mikor magyar író művét olvasom, ami külföldön játszódik, úgy érzem, nem hiteles, ahogy arról a világról írnak, és egy tipikus „magyar vagyok, tele sztereotípiákkal” szemüvegen át látjuk ezeket a történeteken. Ebben a műben ez az érzés nem fogott el, hisz a cselekmény itt játszódik, és tipikusan egy itteni világot is mutat nekünk be.

Visszatérve tehát maga a cselekményszál jó volt, egyenesen építkezett a történet. Ám amikor azt látom, egy könyvben vagy akár egy filmben, hogy főhősünk hibát hibára halmoz, és hogy ennek az egésznek nagyon rossz vége lesz, olyankor szívem szerint kezembe venném az irányítást, s átfogalmaznám az írást, hogy annak vége ne egy kiszámítható oltári nagy csetepaté legyen. Ebben a regényben végig érezhettük, hogy ilyen irányba halad a történet. Szerencsére azért a kiszámítható vezérfonál mellett apróbb meglepetések vártak rám a regényben, tehát nem volt az egész megjósolható.

A regény erőssége számomra minden bizonnyal az érzetkeltés, hogy elhiteti velem, hogy ott vagyok, hogy akár rólam is szólhatna a történet. Az éjszakai kosárlabdázás, vagy éppen az esti táncfellépések egy igazán pörgős, nosztalgikus hangulatot adnak az olvasónak, amiből nem akar kilépni. A történet gyengeségének a végkifejletet mondanám, ami aligha elégítette ki egy olvasó igényeit sem. Egy éven át várunk a nagy egymásra találásra, a válaszokra, és helyette kapunk egy nagy talányt. Már így is sokalltam a történet időtartamát, amit felölelt, de ezek után, hogy a regény nem kap lezárást, már végképp minden lelkesedésem elfogyott.


Értékelés: 10/5


Kedvenc karakter:

Bevallom nehéz ilyet találnom a történetben. Jázmin egy szerethető lány volt a műben, aki intelligens, mindig hű barátaihoz, és még az elvont, visszahúzódó Grétával is egy jó párost alkotó szereplő. Bár részleteiben nem ismerjük meg a lányt a történetben, de szimpatikusabb híján, ő lett az én kedvencem.

Aki viszont a legtávolabb állt tőlem, az maga Lilla volt. Soha nem voltam az a típus, aki mindenben részt akar venni, mindenhol ott lenni, mindent ő intézni. Tehát egy tipikus minden lépen kanál lánnyal van dolgunk. Távol állnak tőlem a dührohamok és a tánc is. Megjegyzései, amit olykor Krisztiánnak tesz semmi szellemességet, kreativitást nem mutatnak, csak bunkóságot, gondolkodásmódja, ahogy azt édesanyja állította sokszor logika híján van.


A borító:

A könyv külleme nagyon jól visszaadja a könyv témáját, a hangulatát viszont kicsit kevésbe. Nincs benne az a pörgés, izgalom, ami történetben sokszor megvan. A fiú semennyire sem emlékeztet engem Krisztiánra, még csak nem is hasonlónak képzelem el őt. Ennek ellenére a borítót figyelemfelkeltőnek találom. Aki meglátja, szerintem nagy eséllyel a kezébe veszi és elolvassa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése