2015. március 19., csütörtök

Amanda Hocking - Fate- Végzet (A vér szava 2.)


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Fate
Fordító: Marczali Ferenc
Megjelenés éve: 2010
Eredeti megjelenés: 2014
Ajánlott korhatár: 14 éves kortól
Oldalszám: 296




Alice Bonham azt hiszi, öccsével együtt végre sikerült megtalálnia az egyensúlyt a természetfeletti és a hétköznapi élet között. Jack, aki vámpír és Alice fiúja egy személyben, úgy próbálja megvédeni a lányt, hogy állandóan rajta tartja a szemét. Ami Jack bátyját, Petert illeti… Alice nem tudja biztosan, merre lehet, és vajon mit akarhat tőle. De ami még rosszabb: azt sem tudja, vajon ő maga mit akar Petertől. Amikor aztán megtörténik a tragédia, Alice rettenetes dilemmával találja szemben magát. Döntése messzemenőbb következményekkel jár, mint azt gondolta…

Véleményem:

A vér szava könyvsorozat első kötete a könyvgyűjteményem része, még ajándékba volt szerencsém megkapni. Az első reakcióm nem volt túl lelkes, egy semennyire sem figyelem felkeltő borító, egy még annál sem izgalmasabbnak igérkező fülszöveg. Gondoltam, ebből jó dolog nem sülhet ki, de ha már megkaptam mindenképp elolvasom a regényt. A második reakcióm sem alakult fényesebben, mert azzal kellett szembesülnöm, hogy ez a könyv egy Alkonyat rajongó tollából származhat, aki szinte egy az egyben elvette más történetét, ötletét. Bár az Alkonyatot nagyon szeretem, de egy írónak sem kívánom azt, hogy ellopják a művét, és épp azért szeretünk sokak írását, mert egyedi és utánozhatatlan.


Alice és Peter
Hihetetlen, de valami a történet közepe tájt mégis megváltozott bennem, kezdtem egy kicsit megszeretni, még a gyenge kezdés elejére is. Ellenszenvnek indult ez a kapcsolat, de végül úgy csukhattam be ezt a könyvet, hogy vártam a folytatását.

Amit vártam: egy ugyan ilyen szenvedélyes történetet, mint az első rész, ami képes újat mutatni olykor az Alkonyathoz képest. Amit kaptam, az nem állt távol az elképzeléseimtől, de nem is a legközelebb. Még mindig nem tudok eltekinteni attól a sok sok apróságtól, amiben hasonlítanak a történetek. Ott vannak például a szereplők. Mea még mindig egy az egyben Alice-re emlékeztet, Ezra az alkonyatban szereplő Ezrára (még a nevük is ugyan az komolyan), Peter Edwardra, Jack pedig Jacobra. A főszereplő személyisége sem tér el sokban Belláétól, egy visszafogott, szerény lány, aki nem örvendett soha nagy népszerűségnek. Rossz az anyagi háttere, egy szülő neveli.

Az események is már hasonlóságot mutattam az első részben is pl. egy gazdag vámpír család, rátalál az átlagos lányra és át akarják őt változtatni, vagy a szerelmi háromszög, hogy mindenki a főhősnő vérére szomjazik és alig tudnak neki ellenállni. Ezek a továbbiakban is így voltak. Tovább tetézte még a dolgot a két vérszomjas vámpír is, aki puszta játékból szerette volna kiszívni Alice vérét, akárcska az Alkonyatban James és Victoria Belláét. Itt van az átváltoztatát körüli probléma is, ami már az Alkonyatban is több könyvön végighúzódott és a vége ugyan az lett, a lány akkor lett átváltoztatva, mikor vészhelyzet volt és a lezárás szintén az volt a történetben, mikor az újdonsült vámpír lány felnyitja a szemét, akárcsak az Alkonyat film 4. részének lezárásában. De ha már csak a puszta vámpírlétet nézzük teljes hasonlóságot találunk a történetek közt: fájdalmas átváltozás, különlegesen jó látás, hallás, gyorsaság, nem kell levegővétel, nem mehetnek a napra....

Mindezen hasonlóságok ellenére nem tartom egy rossz könyvnek a Végzetet. Az események folyamatosan váltották egymást, talán kivétel csak az, mikor Alice látványosan szenved otthon magában és semmi sem történik körülötte. Romantika, szenvedély kevesebb volt benne, mint az első részben, nem mozgatott meg bennem sok érzelmet a történet, de ez Peter távollétének is tudható be, ami megintcsak emlékeztet az Alkonyat második részére, ahol Edward szintén elhagyta Bellát az ő érdekében. Ez a történet is jobban sikerülhetett volna, ha ő a főhős fiú nem megy el. Magát a megharapás által okozott örömöket, extázist nehezen tudom átélni. Hogy lehet valami annyira élvezetes, amikor szörnyű fájdalommal jár, ez tényleg romantikusabb, mint egy csók akár? Az én véleményem szerint nem.

Az események nagy része éjszaka zajlik, ami ad nekünk olvasóknak egy lendületet, egy hangulatot. Azt a bizonyos hangulatot, mikor készülődünk egy szombat esti baráti összejövetelre, vagy tudjuk, hogy másnap iskola, mégis kimozdulunk az este folyamán. Ezek az események pozotív izgalommal töltenek fel minket, ez a könyvnek is sikerül.

Maga a történet felépítése jó, már az elején egy fontos történés beindítja az eseményeket, ezek végig viszik a lendületet, majd egy sajnos kiszámítható jelenet a tetőpontjára viszi a történetet, azonban a "nagy küzdelem" után sem ér véget a regény, hanem fontos pontjához ér a történet, Peter hazatéréséhez és kiszámíthatatlan reakciójához. Legalább ezek az utolsó sorok tudnak nekünk nem várt fordulatokat adni.

Aki az Alkonyatot szerette az ezt a sorozatot is nagy eséllyel szeretni fogja a második résszel együtt, mert bár hangulatában, eseményeiben másabb a kettő, de ettől még szerethető. Olvastatja magát a regény.

Értékelés: 10/8

Kedvenc karakter:

Ezra és Mea. Alice nem egy tipikus könyves főhősnő, nem szeret olvasni, ráadásul trehány, nem áll hozzám közel személyiségben. Jack és Milo viselkedése koránt sem volt mindig szimpatikus, ahogy az első részben Peter-é sem. Így maradt a két mellékszereplőn a választásom. Mindketten kedves, szerethető vámpírok, tevékenyek, életvidámak és okosak. Önzetlenül odafigyelnek mások életének alakulására, minden idejük mások problémáinak megoldására szánják, ha az kell. Jól viselik a vámpírlétet, jobban mint a három fiú, ami szintén dícséretes.

A borító:

Hasonlóra sikerült akár csak az első, mind hangulatában, mind felépítésében. Ez valahogy még mindig nem az igazi. Csupán a borítót nézve nem jövök rá mit rejt a könyv, hogy szeretnék-e benne valamit. Nem volt érdemes ezt a borítót megváltoztatni a magyar kiadáson, ráadásul folyton elgondolkodtat, hogy a dombornyomás a könyvön, miért nem magára a mintára - a fára- esik, miért lett elcsúsztatva. Más könyvön láttatok már ilyet?

4 megjegyzés:

  1. Kurvára felejtsétek el azt a kibaszott alkonyatot én is olvastam mindegyiket,közük sincs egy máshoz.Sőt mi több a vérszava az igazi vámpírmű a szereplők is sokkal szerethetőbbek és akár valódiak is lehetnének.Ezzel szemben a Twillnyál(szándékosan írom rosszul)egy igazi Hollywoold-i borzalom...Az ,hogy a vámpírok virítanak mint a diszkógömb,na ne már.....De ez nem csak az én véleményem.Magam is írok(vagy legalább is próbálkozom)mindegy,Bocsi ,hogy csak így ugatok itt, de már az alkonyat említésére is kiugrom az ablakon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Semmi baj lányok, örülök, hogy hallok másoktól is véleményt :)Az az igazság, hogy nekem az Alkonyat is és ez a történet is tetszett összeségében, annak ellenére, hogy mindkettőben van olyan részlet is, ami nem. Az viszont tény, hogy A vér szava sorozatban azonos nevű karekter is van az Alkonyatból, azonos jellemmel, egy teljesen hasonló helyzetből indul ki, ugyan abba a témában és még egy-egy jelenetei is kísértetiesen hasonlítanak, majdnem teljesen egyforma szerelmi háromszög... Talán annyi biztos, hogy az írónőt az Alkonyat erősen inspirálta, annak viszont örülök, hogy Amanda nem tett a történetébe ragyogó vámpírókat, hanem egy kicsit életszerűbb lett az egész. :)

      Törlés