2015. március 31., kedd

Anne Percin- Hogyan told el (jól) a nyarad (Hogyan told el...1.)














Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Comment (bien) rater ses vacances
Fordító: Farkas Ildikó
Megjelenés éve: 2010
Eredeti megjelenés:
2013
Ajánlott korhatár: 16 éves kortól
Oldalszám: 208


Idén nyáron Maxime már 17 éves, ezért esze ágában sincs a szüleivel menni nyaralni. Inkább itthon marad a nagymamájával, hogy kedvére punnyadhasson a számítógép előtt. Csakhogy a dolgok egy váratlan esemény következtében egyáltalán nem úgy alakulnak, ahogy ő elképzelte. Szédületes napok elé néz! Ez a nyári szünet garantáltan más lesz, mint a többi(eké).
Fergeteges (olykor vitriolos) humorú könyv egy kamaszfiú felelősségvállalásáról, felnőtté éréséről, egy szégyenlős első szerelem kibontakozásáról.


Kedvenc idézet:

"A világ összes baja onnan származik, hogy az egyedi emberek makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy úgy viselkedjenek, mint mindenki."


Véleményem:

Ritkán esik meg velem, hogy egy 200 oldalas könyvet több, mint egy héten át olvassak, ahhoz, hogy a végére érjek, és még ritkábban, hogy ennyire kevés pontot adjak rá, de ez a francia mű megint csak nem lopta be magát a szívembe, ahogy eddig talán egyik sem igazán. Nem szokványos témák, nyelvezet, hangsúlyos részek, amivel még magában nem is lenne gond, de ez valahogy akkor sem pozitív egyediséget tükrözött a számomra.

A történetnek van egy nem túl erős kezdete, ami annyira nem tudja lekötni az ember figyelmét, hogy akaraterő kell már ahhoz is, hogy folytassuk a regényt, de szerencsére az a típus vagyok, aki nem adja fel a könyv közepén. A nyelvezete nehezen szokható meg, eltelt pár tíz oldal mire a ugyan olyan gyorsan tudtam volna olvasni, mint bármelyik más írást. Mindenestre ez egy erőssége is a regénynek, mert érződik rajta a sok munka, a jól kidolgozottság, a humor, a nem szokványosság. Tehát változatos a nyelvezete, szókincsbővítő gyakorlatnak szerintem kiválló.

Az elbeszélés is nagyon rendkívüli, alig találkozunk párbeszédekkel inkább leíró részekkel, de még inkább hasonlít az egész regény egy eszmefuttatásra. Mintha csak Maxime gondolatvilágát követhetnénk végig egy két héten át. Mindent az ő kiparodizált, kifacsart világszemléletével mutat be. Egyébként teljes mértékben életszerűen. A gondolatok valóban ilyen kacifántosak, egyik képről vándorol át az agyunk másikra, minden ésszerű átmenet nélkül, ráadásul az is igaz, hogy folyton magunkban beszélünk, humoros iróniákat vélünk felfedezni, majd magunkban nevetünk saját  felismeréseinken. Ugyan ezt tapasztalhatjuk Maxime álmait látva is.



Az egész regény életszerű minden részletében egyébként, talán ezért sem tetszett igazán. Annyira realista alkotás, hogy arra ideális, hogy valakit a való életbe visszazökkentsen, de mikor én olvasok épphogy inkább valahová máshova vágyom, valami másról álmodom...

Amitől még annyira realista ez az alkotás, az a karakterábrázolása. Akkor éreztem ezt leginkább, mikor a nagymama kórházba került, és még betegen is csak azon járt az esze, hogy mihez lehetne kezdeni a cseresznyével, amit neki rosszulléte miatt nem sikerült befőznie. Mintha csak egy falusi nagymamát látnék, akinek mindig a kötelesség az első. De ilyenek voltak a chat beszélgetések is, ami Maxime és Pike közt zajlottak. Megvoltak a smiley-k, a mai szlengek, az állandó pillanatkérés, mikor 5 percre elhagyja valaki a gépet, és minden jellemzőjével együtt jól ábrázolta ezeket a beszélgetéseket, tipikús ismeretségszerzéseket az írónő.


Szokatlan már önmagában az is, hogy egy írónő férfi főszerepbe bújt. Nem egy általános jelenség. És hogy még ennyire jól is más bőrébe, más gondolatvilágá helyezze magát valaki? Mindenképp elismeretes az egész munka, amit az írónő végzett, tehetsége kétségbevonhatatlan.

De akkor mi volt benne annyira gyenge a kezdeten és a túlzott realizmusán kívül? Maga a történet. Sikerült az írónőnek építkeznie a regényben, sikerült egyre jobban megszerettetnie a regényt a nulláról, de nem sikerült izgalmat kiváltania, őszinte érdeklődést, érzelmeket. Azon kívül, hogy a főszereplő a mamájához költözik a nyárra, aki kórházba kerül semmilyen más szóra érdemes esemény nem történik a regényben. Maxime próbál egyedül boldogulni az életben, próbálja megtalálni élete értelmét, felfedezi, hogy magányos, de azt is már csak akkor, mikor az állapot már kezd elmúlni, hála Pike-vel való chat-eléseinek. Könnyen lehet, hogy több érdekességet találnánk a saját életünkben is ennél az eseménysornál. semmi sem késztetett arra, hogy elővegyem a könyvet akkor, mikor bár tudom, hogy nem szabadna olvasnom, mert túl kevés ahhoz az idő, de elcsábít a kihágás gondolata, vágyom egy jó könyv olvasása után.

Értékelés: 10/2

Kedvenc karakter:

Maxime-on kívül mélyebben nem sok szereplővel ismerkedhetünk meg. De nem is megyek tovább, mert ő szerethető fiú. Van egy kiforrot ízlése, világképe, amelyből nem enged, de nyitott mégis az új felé. Csak egy átlagos srác, semmi különleges nincs benne, ha ismerném valószínűleg kedvelném őt. A gitározás egy közös pontunk, ahogy a zene is és sok gondolatával is egyet tudok érteni.

A borító:

Nem érzem stílusosnak, inkább modern, és bár sokat mondó, de nem megfogó. Szerepel rajta az a bizonyos cseresznye, amiről az elején azt hihettük, hogy csak egy jelentéktelen részlet, majd kicsit mégis az a cseresznyefőzés körül forgott minden, ahogy ugyan ilyen volt a laptop szerepe is, hisz a chat beszélgetések nagy részét tették ki a történet második felének. Nehéz lenne megfogalmazni mit várnék erre a borítóra, de kicsit jobban tükrözhetné a könyv érzéseit, hangulatát, nem pedig csak témáit és részleteit. Az eredeti borító jobban elnyerte a tetszésem, mélyebb tartalmat tükröz, mégpedig azt az érzést, amikor Maxime családi biztonsága megszűnik, saját magának kell boldogulnia, míg szülei nyaralnak, huga táborban van, a gondviselő mama, akire pedig bízva lett kórházba került.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése