2015. április 9., csütörtök

Marie-Aude Murail - Oh, boy!


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Oh, boy!
Fordító: Burján Mónika
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés:
2000
Ajánlott korhatár: 14 éves kortól
Oldalszám: 192




Három testvér néhány órája magukra maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól.

A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül.

A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről.

A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival.

A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul… Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.

Kedvenc idézet:


"Három szívet is rajzoltam neked a neveddel, mert kicsit szeretlek, meg nagyon, meg nagyon-nagyon!"


Véleményem:

Örömmel mesélhetem el nektek, hogy végre rátaláltam az első francia könyvre, aminek sikerült egy kicsit megfognia, közelebb hoznia hozzám érzelmileg ezt a stílust. Nem tudom, hogy egyedül vagyok-e vele, de eddig minden francia íráson éreztem a nemzetisége jellemzőit, tipikusnak és jól elkülöníthetőknek éreztem őket a többi könyvtől. Ez most sem volt másképp nálam.

Marie-Aude Murail egy tehetséges írónő, aki számos regényt vetett már papírra, ráadásul jó céllal, hogy a fiatalokkal megszerettesse, közelebb hozza mindennapjaikhoz az olvasást. Másik írása, a Lakótárs kerestetik! azonban nem ért nálam célt. Az Oh,boy! a másik regényhez hasonlóan komoly témákat érint, itt is áll egy nagyon komoly betegség a regény hátterében, a leokémia, de ezen kívül jelen van a történetben több társadalmi probléma is, mint az árvaság és gyámság kérdése, vagy a homoszexuálisak iránti előítélet. Azt gondolhatnánk ezeket a tényeket olvasva, hogy ez egy komor regény, tele kalamajkával és drámával, mégsincs teljesen igazunk. Ez egy olyan regény volt, amin meghatódtam, volt hogy nevettem, de olyan is mikor sírtam. Drámai események sorát látjuk,  de szépen becsomagolva egy humoros, stílusos keretben.
Egy rövid dráma, amit még inkább olvastat az, hogy nem jósolhatóak előre az eseményei. Hiszen egy drámában el tudjuk képzezlni az egyik hős halálát is, azt hogy gyerekeket szétválasztanak, hogy a megoldás nem lesz tökéletes, és ezért izgalomban tud tartani bennünket ez a történet, mert semmi sem elképzelhetetlen. Sok minden lezajlott annak ellenére, hogy a mű rövid.
Amik fiataloknak valóvá teszi az egészet, azok a jellemfejlődések, a pozitív üzenetek. Nem gondolom, hogy egy regénynek az lenne a küldetése, hogy üzentet vagy tanulságot adjon világunk számára, elegendő lehet, ha boldogságot, élményt nyújt, ha mint a többi művészet, valamit hozzátesz a személyünkhöz, ha azt fogyasztjuk. Ebben a történetbe azonban úgy látom az összes eddig felsorolt megvolt: ez megnyilvánult a karakterek jellemfejlődésében vagy a három pici gyermek személyében és világszemléletében.
A szereplők nem egy sablonos jellemek, ráaádsul sok minent megtudhatunk róluk az idő folyamán,
amitől még életszerűbbé válnak. Nem írhatunk le egy személyt két tulajdonsága alapján, és ezt az írónő is tudja. Siméon pl. azon kívül, hogy intellektuálisan koraérett, cingár fiú, többet is rejt magában, jó humorú, kitartó, tele van élni akarással, célokkal és nem ismer lehetetlent. Látszólag a legfontosabb számára a tanulás, a jó jegyek, de ha jobban megfigyeljük meglátjuk, hogy fontosabb számára szeretve és törődve lenni.
Bartot nem szerettem a történet elején. Sejtettem, hogy a fiú jobb útra fog térni, és hogy ő a történetből csak pozitívabban kerülhet ki, de gyerekeket lehülyézni vagy lecsúnyázni szerintem nem mutat nagy jellemet. Egy beteg fiút magára hagyni, csak mert az hányt, és ez "undorító"... Bár Bart végül munkát vállal, felelőséget és megérti milyen szeretetben élni, de nem tudom, hogy ilyen szörnyű személyiségre valló dolgok csak úgy eltűnhetnek-e egy pillanatról a másikra. Nem volt egy picit túlzás Bartot az erkölcsi nulláról indítani felfelé? A fiú barátja Leó, pedig maga volt a katasztrófa. Aki még "a pulcsira is féltékeny, ha sokat hordják azt", az nem komplett.

Ebben a regényben nem lesznek tökéletes emberek. Aki szép az butácska, aki szorgalmas és dolgos az rosszindulatú, esetleg agresszív. Nincsenek feketék és fehérek, csak halvány és sötétszürkék. Ez rendjén is van így, ilyen az élet is a legtöbb esetben. Nem lesz itt semmi fantasztikus elem, semmi igazán romantikus, de lesz helyette egy érzelmi hullámvölgy és rengeteg pozitív tapasztalat és üzenet.

A regény vége előtt pár tíz oldallal került rá sok, hogy elkönnyeztem magam. Ez egy pozitív jelenetnél történt, amikor Bart meglátta Siméon érettségi eredményét. Nem volt semmi szenzációkeltés, semmi dráma, mégis képes volt ilyen reakciót kiváltani az írónő, ez a tehetség. Fontos minden ember számára a mások iránti együttérzés, átérzés. Ez az érzelmi intelligenciánk egyik legfontosabb része. A könyv segít ennek felismerésében és fejlesztésében. Próbáljátok ki, belőletek mit vált ki ez a mű?

Ha szeretnénk egy olyan regényt olvasni, ami teljesen fölhözragadt, valós, ami érzelmileg ad hozzá az emberhez, megrengeti, esetleg még látásmód változást is kínál, annak ajánlom a regényt. HA ránézel meg nem mondanát mit rejt ez a kis történt, ezt meg kell tapasztalnod.



Értékelés: 10/8


Kedvenc karakter:

Venise. Ő az a kislány, aki bárkit elbűvöl, nem ítél el senkit, ugyanakkor mindenre kíváncsi, mindenről tudni szeretne. Nem hagyja, hogy egy idilli család képével ecsábítsák őt és sztévállasszák testvéreitől, helyette felismeri ha valakit őszinte érzelmek jellemeznek. teljes szívéből szereti a testvéreit, és annak ellenére, hogy a regény nem állítja be egy okos lánynak, szerintem korház képest egyáltalán nem buta, jó megfigyelője a világnak. Megmutatja, hogy nem csak lexikális intelligencia létezik, hanem hajlam a tanulékonyságra vagy érzelmi fejlettség.

Borító:

Nem értem, nem értem! Egy sötét színekben, hangulatban telő regény, tele drámai helyzetekkel, kap egy szivecskés borítót, tele színes pöttyökkel. Hol van itt a történetben a piros, a zöld, a srága? Maga s szív még kontextusba helyezhető, hisz Venise folyton szívek rajzolásával fejezte ki mások iránti szeretetét. Azonban semmit nem ad vissza a könyvből, a témájából, a stílusából, a képeiből ez a borító. valami egészen másra számítottam ennek alapján, és pozitív értelemben csalódtam. Fel kellene nőnie a borítónak a történethez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése