2015. június 10., szerda

Az első könyvhetem...

Az első könyvhetem...

Az előző két évben már volt szerencsém részt venni a könyvfesztiválon, de be kell valljam könyvhét
 még sosem voltam. Ez a két esemény annyira közel van egymáshoz, hogy nem is értem a szervezés mivoltát. Egy hónap alatt még arra sincs ideje az embernek, hogy a könyvfesztiválból feleszméljen, élményeit feldolgozza, újabb gyűjtésbe kezdjen, hogy vehessen magának új szerzeményeket. Semmilyen szempontból nem látom jó megoldásnak ezt a június eleji könyvhetet. De akkor miért vettem mégis részt? Mert az idei könyvfesztiválra nem sikerült feljutnom. Hétköznap a munka szólt közbe, míg hétvégén az levelezős suli, de most hogy végre az utolsó vizsgámnál tartottam, ráadásul csak a reggelemet vette igénybe, gondoltam utána miért is ne ugorhatnék el a Vörösmarty térre.

Első feleszmélésem: én itt már jártam. Azt hittem sosem voltam még ezen a téren. Valami másra számítottam. Ehhez képest már kétszer is itt vásároltam anélkül, hogy tudtam volna hol vagyok. Így hát csak sétáltam és sétáltam míg nem rájöttem, hogy mindenhol könyves standok vesznek körül. Teljes meglepetés. Ahogy vártam nagy volt a szombat déli forgalom, a népszerűbb kiadók előtt alig bírtam magamnak egy kevés helyet szorítani. Habár az sem jó érzés, ha valahol egyedül nézelődsz, mégis jobb szeretem mikor van egy kis mozgásterem, haladhatok az én tempómban. Sajnos idén nem így alakult. Ismerős arcokat nem láttam, viszont lehetséges hogy a szép új könyvek látványa terelte el a figyelmem a járókelőkről.

Szerintem a legtöbben egyetértenek velem abban, hogy idén a Maxim Kiadó tett ki legjobban magáért. Az 1+1 akciójuk magason a legnagyobb kedvezmény volt az ilyen témájú könyvek körében. Sajnáltam, hogy nem minden könyvükre volt igaz az akció, hanem többnyire egy sorozat bizonyos részére vagy egyrészes könyvükre, azonban ez az akció olyan volt, amit én sem bírtam volna kihagyni. A kiadó már a szövegértési versenyével és egyéb nyereményjátékaival is belopta magát az olvasók szívébe, ezért határozottan megérdemelte azt a nagyközönséget, amit ezen a rendezvényen is kapott.

A Könyvmolyképző kiadónál hasonló volt a helyzet. Nagyon szuper új megjelenésekkel érkeztek az eseményre, ezért nem csodálkoztam a nagy érdeklődésen a rajongók felől. A Gabo kiadó esetén pozitív élmény volt, hogy készültek könyvjelzőkkel, több standdal is és új szerzeményekkel, bár régebbi kedvelt könyveik közül meg sokat hiányoltam. Összességében a kedvezmények csak a megszokott formájukat hozták. Akik T-Mobile kapcsolatpontokkal rendelkeznek, azok ettől nagyobb akciókban részesülhetnek az interneten ingyenes házhoz szállítás mellett, így kedvenceimet nem ezen az eseményen szeretem be, azonban a Maxim kiadótól, ahogy már említettem vásároltam, ahogy a Könyvmolyképzőtől is zsákbamacskát. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a benne rejlő könyv már meg van a polcomon. Sajnos a zsákbamacskás kis könyvre utaló cetlim sokkal inkább illett egy másik regényre, amire áhítoztam, ehelyett egy olyat rejtett, amire a szövegből nem is számítottam volna.

Dedikáláson sajnos nem volt még alkalmam részt venni, pedig Helena Silence és Kemese Fanni, a két nagy kedvencem, látom, hogy mindig ott vannak a könyves rendezvényeken, a képeket bátorítóan mosolyognak. Sajnos vagy mindig a dedikálás időpontjaival vannak a gondok, hisz a vonatok, buszok kicsit behatárolják a mozgásteret, de akadt olyan is mikor egyszerűen csak úgy érezem zavarba ejtene a dolog. Ezer egy kérdés kavarog bennem, amit szívesen feltennék, és az is örömmel töltene el, ha dedikálva lennének saját könyveim, de még sosem beszélgettem egy íróval a műveiről. Azt sem tudom, hol kellene elkezdeni. Biztos már számtalanszor kellett ugyan azt a kört lefutnia szegényeknek, és unják már az egészet, ahogy van. Az előbbiek alapján a bátorságom mindig egy kicsit inába száll, ezért folyamatosan úgy döntök: "talán majd legközelebb".

Túl sokat nem időzhettem kint, mert a vonatot el kellett érnem és annyi pénzzel sem érkeztem, hogy az sok nézelődést igényelt volna, minden esetre egy új élménynek jó volt, és lazításnak a hosszú és fájdalmas vizsgaidőszak után. Remélem a jövő évre több kiadó fog érkezni nagy akciókkal, játékokkal és programokkal. A kínálat viszont szuper volt: minden kiadó készült újdonságokkal, régóta várt sorozatok folytatásával, eredményük meg is látszott, mindenki ezeket a köteteket kereste és előszeretettel vásárolta. A jövő évig  sajnos a nyárra nem maradt nekünk más program, így nincs más dolgunk, minthogy az új szerzeményeket bújjuk a forró nyári délutánokon és estéken. Nem is teszek én sem másképp.

2 megjegyzés:

  1. Én is ott voltam szombat délelőtt :) Szintén nagyon élveztem az egészet, jó volt az idő, a hangulat és természetesen rengeteg a könyv. Én elmentem Moskát Anita (Bábel fiai, Horgonyhely) dedikálására, de én is mindig úgy érzek, ahogyan te. Biztosan elege van az egészből, illetve mit mondhatnék én, amit ne hallott volna már jó párszor. Ennek ellenére nem bántam meg, mert Anita nagyon aranyos volt és kedves. Érdekes élmény volt, amiről semmiképpen nem maradtam volna le.

    VálaszTörlés
  2. Örömmel hallom, hogy aranyos és kedves írók vannak. Remélem legközelebb már kevésbé ejt majd zavarba a dolog :) Szerintem jól tettük, hogy a délelőttöt választottuk, akkor még túl lehetett élni a hőséget :D

    VálaszTörlés