2015. június 9., kedd

Libba Bray - The Diviners - A látók



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Diviners
Fordító: Benedek Dorottya
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Ajánlott korhatár: 16 éves kortól
Oldalszám: 661 oldal



Hiszel abban, hogy szellemek, démonok és Látók élnek közöttünk?

Evie O’Neillt unalmas szülővárosából New York nyüzsgő utcáira száműzik – amitől ő ma-xo-lú-te el van ragadtatva. 1926-ot írunk. New Yorkban tobzódnak az illegális italmérések, a Ziegfield lányok és a pimasz zsebtolvajok. Az egyetlen bökkenő, hogy Evie-nek a nagybátyjánál kell laknia, aki az okkult tudományok megszállottja.

A lány attól tart, hogy Will bácsi felfedi majd legsötétebb titkát: természetfeletti képességét, ami eddig csak bajba sodorta. Ám amikor a rendőrség egy meggyilkolt lányra bukkan, testén egy titkos jellel, és Willt a helyszínre hívják, Evie ráébred, hogy képessége segíthet elkapni egy sorozatgyilkost.
Ahogy beleveti magát a gyilkossal való macska-egér játékba, újabb históriák kerülnek napvilágra a sosem alvó városban. Egy Memphis nevű fiatalember életét a rémálmok irányítják. Theta, a táncosnő, a múltja elől menekül. Egy diák, Jericho pedig megdöbbentő titkot rejteget. És mindannyiuktól függetlenül valami sötét és gonosz felébredt…


Kedvenc idézeteim:

"Egy hely, ahol az ember bármi lehet, amiről csak álmodik. El tudod képzelni, mi lenne, ha más országokban is élne ugyan ez a demokratikus szemlélet, és szabadság, amit élvezünk? Milyen világ lenne?"


"– Tartós kapcsolatban vagy? – kérdezte Sam kicsivel később.
– Senki sem tud olyan sokáig megtartani.

A fiú rápillantott a szeme sarkából.
– Ez most kihívás?
– Nem. Csupán a tények közlése.
– Majd meglátjuk."


A véleményem:

Libba Braytől mindez idáig csak egy könyvsorozatot, a Rettentő gyönyörűséget és folytatásait olvastam, mert magyar nyelven nem volt más megjelent műve. Nagy örömmel töltött el, mikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképző megjelentette A látókat. Az írónő első trilógiája teljesen a szívembe lopta magát, és ezzel a kedvenc írónőim közé is. Hatalmas tehetség kellhet ahhoz, hogy egy kort magunkévá tegyük és újraalkossuk korhűen és hitelesen, anélkül, hogy mindaz sablonos és mondva csinált legyen. Már a Viktoriánus korról írni is nagy falat lehetett, de Libba most sem adta alább kihívásait, megalkotta a tökéletes 20-as éveket. Szerintem mondanom sem kell mekkora élmény és felüdülés volt végre egy ilyen újdonság. Több száz könyv közül még nem volt alkalmam egy ilyen korszakot felölelő regénybe botlani, de nem csak a helyszín, az időpont és a világ jelentett felfrissülést számomra, hanem a stílus és a tartalom is. A legtöbb könyvet hamar egyedinek és nem mindennapinak titulálom, de ez a regény esetében ezek a szavak más értelmet nyernek. Valami sokkal erősebbet. Garantálom, hogy ilyen művet még nem olvastál.

Ahogy az a fülszövegben is látszik, a regényben az 1920-as évekbe csöppenünk, ahol a lányok hajukat egészen rövid, válig érő, fufrusra vágatták, Flapper stílusban tündököltek, a férfiak kalapot hordtak és sétapálcával tehették elegánsabbá megjelenéseiket. Egy egészen konzervatív és egy laza erkölcsű nézet ütközött össze ebben a korban, ahol már a fiatalok megújultak, idejüket zenei klubbokban ütik el a szesztilalom megszegésével, és kirívó ruhákba öltözködnek. Az idősebb korosztály számára azonban még mindig a jó hírnév, a társadalmi státusz és a vallás életük meghatározóbb eleme. Libba ezt a környezetet végtelen apróságaiig kidolgozta, hisz az utcakép, a bútorok, az emberi modor, a helyszínek mind- mind a kor jellegzetességeitől tündököltek. Belegondolni is félelmetes mennyi idő és kutató munka előzhette meg ezeket az apróságokat, ami felett nekünk másodpercek alatt elsiklik a szemünk.

A főszerepben Evie O'Neill a szőke hajú, csinos Flapper lány játszik, aki elmondása szerint nem is lehet szörnyűbb semmi sem annál, mint átlagosnak lenni. Ez az egyetlen mondat jól tükrözi jellemét. Sokszor a kiskutyám jut róla eszembe, hisz mindketten olyan bohémak, életvidámak, szeretetre éhesek és imádnak a középpontban lenni. Bár sokszor mutat önzőséget barátaival szemben és olykor talán mi is érezzük, amit a lány környezete is súlykol belé, hogy ez a lány néha "egyszerűen túl sok", de alapjáraton egy nagyon kedvelhető, szórakoztató karakter. Érdekes felépítést mutat a regény, hiszen a könyv közel kétharmada Evie szemszögéből látható, az írás másik felén azonban több mellékszereplő osztozik pl.: a gyilkos áldozatai, különleges emberek, Evie barátai... Lesznek, akik kevésbé fognak szórakoztatni, lekötni a figyelmünket, de olyan mellékszerepek is akadtak, amik legalább olyan érdekesnek bizonyultak, mint Evieé.

A történetet röviden úgy tudnám bemutatni, hogy épp most, mikor Evie New York-ba költözik bácsikájához szörnyű tragédiák súlytják a várost. Egy vallási fanatizmustól vezérelt gyilkos brutális módon áldozatait szedi a vallása nevében, annak érdekében, hogy feltámasszon egy gonosz Fenevadat, aki elhozza az apokalipszist. Mindezt azért teszi, mert úgy véli a világ velejéig romlott lett és eljött az ideje a megtisztulásának.

" ...képzeld el egy pillanatra, vakon hiszed, hogy ez az igazság. Így már minden cselekedeted igazolva van. Sőt, azok dicsőségessé válnak. Inculpatus: azaz nem lehet miattunk felelőségre vonni."

Evie, nagybátyja, és annak segédje a rendőrség kérésére nyomozásba kezd, hisz a vallás és mágia az ő területük. Részesei lehetünk annak, hogy kerülnek egyre közelebb a gyilkos kilétéhez, hogyan látnak bele annak fejébe. Az ügyet sokszor pusztán egy ismerős dallam vagy tárgy viszi tovább, összerakva ezzel egy számunkra még homályos képet. A másik oldalról azonban látjuk a szellemet is, mely áldozatait szedi, így bár számunka sosem volt titok kiléte, ennek ellenére meglepetést fognak okozni indítékai és története. Egy igazi 20-as évek beli spirituális, misztikus krimit kapunk, ahol tudjuk ki a gyilkos, azonban indítékait és módszereit sokáig homály fedi, mindazzal együtt, hogy lehetséges egy szellem visszatérte.

Olyan szempontból nem morbid vagy éppen ijesztő a könyv, hogy nem írnak le teljes részletességgel minden gyilkosságot, azonban szerepel a történetben többször is megcsokintás, tömegmészárlás és egyéb hátborzongató dolgok, így megrendítő élményt nyújt a regény. Nagyon sok klasszikus jelentet is felfedezni véltem a gyilkosságok terén. Pl. a színpadra menekülő lány képe, akit reflektorok fénye világít meg, vagy a függöny mögé bújt nő, egy menekülő kisfiú, aki hiába fut, a gonosz mégisis hirtelen előtte terem. Tipikus emlékezetes jelenetek, amikkel már valahol találkozhattunk, bár már magam sem tudom hol. Vegyük ezt negatívumnak, hisz nem volt bennük semmi egyedi, kreatív? Vagy értelmezzük pozitív írói módnak, hiszen egy klasszikus elemekkel még tipikusabb korhű krimit kaphatunk?

Fantasy a történet, hiszen különleges képességű emberek életét mutatják be az oldalak, akik képesek a jövőbe tekinteni, vagy egy tárgyat megérintve emlékeket látni, titkokat felfedni. Szerepelnek szellemek a könyvben, és démonszerű teremtmények. Romantikus már sokkal kevésbé volt ez a krimi, legalábbis a hangsúly nem ezen a szálon volt. Sokáig azt sem tudjuk, kivel lehetne elképzelnünk Evie-t, majd mikor már lenne tippünk, mégis valaki más mellett köt ki a lány. Annyit tehát elárulhatok, hogy lesz egy ilyen vonal is a könyvben, de sajnos csak a legvégén és semmi különlegesre nem számíthatunk. Aki tehát egy szerelmi történetet akar tele érzelmekkel az sajnos rossz ajtón kopogtat, aki viszont egy hátborzongató, szellemekkel teli klasszikust akar, ami teljes mértékben eltér a megszokottól, az jó helyen jár.

Elsőre mindenkinek szembe tűnhet, hogy egy nagy terjedelmű műről van szó. A közel hétszáz oldal sokkal inkább ad egy részletes képet a szereplőkről és azok lelki világáról, az 1920-as évek jellegzetességeiről és mindennapjairól, és a vallási élet rejtelmeiről, visszaemlékezésekről, mint sem egy kerek egész történetről. Azt kell mondjam, hogy kevés volt a mozgalmas esemény, az izgalom és történés, és sokkal több a leírás és az elmékben való kalauzolás. A gyilkossági nyomozás folyamatosan halad előre, azonban szép lassan, mindig egy apró részlettel, apró előrelépésekkel. Természetesen ezt a történetet akár 300 olddalban is papírra vethették volna, de olyan érzésem van, mintha az írónőnek nem az lett volna a fő célja, hogy elmeséljen egy sztoryt, hanem, hogy láttason, éreztessen, ismertessen.

Zseniális volt, ahogy a fejezetek végén az írónő folyamatosan távolódik a szerelőinktől, bemutatja az utcát, bemutatja mi történik a járókelőkkel, vagy éppen a pókkal, ami a lakatlan ház falán szövi hálóját, vagy mi zajlik több kilométerrel arrébb egy gyilkos fejében. Szinte minden lezáró fejezet egy ilyen látképet ad, mint egy sorozat, ami hatásszünetet tart bizonyos jelenetek közt. Nekem ezek a részletek tették kedvessé a regényt, és az a sok -ok apróság, amit annyira könnyű volt magam elé képzelni. Ebben tökéletes Libba, a részletekben.

Ami nem tetszett a műben, ahogy már írtam a terjedelem. Nem ilyedek meg egy hosszú írástól, de sajnos a közepén voltak pillanatok, mikor már én is azt mondtam, hogy sok és hogy ideje lenne a lényegre térni. Tökéletesen tud az írónő a semmiről gyönyörűen írni oldalakon át. A másik ilyen a történet lezárása. Egyrészt sokkal kisebb volumenű volt a zárójelenet, mint akár a kezdő, vagy egy egyszerű gyilkosság. Kevés izgalom, átlagos, és néhol zavaros. A másik gond vele, hogy míg azt vártam, véget ér az ügy, megtudjuk kinek mi a szerepe, miért kellett őt megismernünk, addig igazából semmivel sem lettünk okosabbak. Mintha mindent a következő részekre tartogatna az írónő. Teljes hiányérzetem maradt, mert csak arra nem kaptam választ, ami igazán érdekelt volna.

A véleményezés végére érve még mindig azt mondom, hogy ez egy különleges regény. Nem egy izgalmakkal teli, pörgős olvasmány, de határozottan egyedi, sítlusos és ezek után senki sem kérdőjelezheti meg az írőnő zsenialitását. Egy kicsit rányomja a bélyeget az értékelésemre az, hogy az én kedvenceim közt nem szerepel a krimi, de ez a mese krimi létére jó volt, még a műfaján belül is különlegesség.


Értékelés: 10/10


Kedvenc karakter:

Szeretem Eviet, vagy ahogy Theta mondaná "Evil"-t. Jó humorú, vagány lány, aki nem akar átlagos lenni, nem akar engedni a hagyományoknak, hanem mindig szembe megy az árral. Ahogy már írtam a kiskutyámra emlékeztet makacssága, és hát ő a szívemnek a legkedvesebb. Viszont akad itt egy még inkább stílusos, tehetséges szereplő - Theta, Evie barátnője. Akinek a története érdekes, akinek zajlik a szerelmi élete, mikor másnak nem, aki odamondja az igazságot és sosem enged elképzeléseiből. Nagyon jó, érdekes főszereplő lett volna ő is Mabellel szemben.


Borító:

Határozottan nem szerepel a kedvenceim közt a kék szín, de amint átjutok ezen a kék szín ellenes szűrőmön meglátom milyen gyönyörű ez a borító. Nem a figurái miatt, sokkal inkább az összhatás. Hogy visszatükrözi a 20-as évek stílusát. Mellesleg az összes fejezet előtt látható a borítón is szereplő szimbólum és a csillagok, amitől gyönyörű lett belülről is a könyv. Az egész valahogy illik a világhoz, a szereplőkhöz és a témához, bár valamiért úgy érzem a kék szín nem. Ha jól látom az eredeti kiadástól kicsit más lett a magyar külső, ennek jelen esetben végre örülök, mert a miénk szebb lett. Már csak attól lenne gyönyörűbb, ha egyszer egy könyv belső oldalain is megjelenhetne a feketén kívül más szín is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése