2015. július 27., hétfő

Matthew Quick - Forgive Me, Leonard Peacock – Bocsáss meg, Leonard Peacock!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Forgive Me, Leonard Peacock
Fordító: Stern Gábor
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2013
Ajánlott korhatár:  16 éves kortól
Oldalszám: 268 oldal

Valami olyat kell véghezvinni, ami egyszer és mindenkorra beleég a szürke átlagemberek agyába. Valami olyat, ami számít.

Hogyan töltenéd a születésnapodat, ha tudnád, hogy az utolsó?
A tizennyolc éves Leonard Peacock pontosan megtervezte az övét: búcsúzkodni fog.
Nem az anyjától, aki másik városba költözött és magára hagyta minden problémájával. Nem is az egykori legjobb barátjától, aki elviselhetetlenül nagy fájdalmat okozott neki. Csak négy barátjától: a Humphrey Bogart-rajongó szomszédtól, egy fiatal hegedűvirtuóztól, egy lelkész lányától és egy tanárától. 

Miközben az idő fogy és az igazság pillanata vészesen közelít, sorra fény derül Leonard titkaira.
Talán egy nap elhiszi, hogy nem baj, ha valaki másmilyen, mint a többiek.
Sőt, néha még jó is.

A Napos oldal írójának új regénye titkos zugokba enged betekintést. Egy kamasz fiú elméjébe enged betekintést, amelyben piszkosabbnál piszkosabb és szebbnél szebb gondolatok keverednek… ahogy az a kamasz fiúk elméjében lenni szokott.


Kedvenc idézeteim:

"…amikor valaki jobb és nemesebb emberré válik – még ha ezzel segít is másokon – az átlagember nem nézi jó szemmel, mert ő maga nem elég erős, hogy kövesse a példát."

"Ne tedd! Ne menj be arra a melóhelyre, amit utálsz! Inkább ejtőernyőzz! Vegyél magadnak csillagot az interneten! Fogadj örökbe egy macskát!"


A véleményem:

Össze vagyok zavarodva. Levettem a könyvtár polcáról ezt a könyvet, ami azt hittem egy szösszenet, amit talán még kevesen ismernek, és amiről eddig még hírből sem sokat hallottam. Majd ezek után látom, hogy a Molyon 90% feletti népszerűségnek örvendő műről van szó, ami közel sem olyan könnyed és jelentéktelen olvasmány, mint azt hittem. Az eseteket többségében egyetértek a nagy közösségi véleményével, ez a könyv azonban akár mennyire is képes volt néha elszórakoztatni, és akár mennyire is fontos témát dolgoz fel fantasztikus stílusban, nekem nem lopta be magát a szívembe. Talán csak a felszínére.

Ennek a regénynek a főszerepében Leonard Pacock áll,a gimnazista különc fiú, aki semmiben sem hasonlít iskolatársaira. Nem hord márkás ruhákat, nem jár bulikba, nem törődik a népszerűséggel, sem pedig a megítélésével. Egyedül egy idős, erősen dohányzós tüdőbeteg férfival ápol barátságot, mert egykori jó barátját Ashert elveszítette. A fiút egyedül neveli édesanyja, aki annyira sem törődik gyermekével, hogy születésnapját észben tartsa. Matthew műve azt a napot mutatja be, mikor Leonard elérkezik a 18. születésnapjához, ahol senki sem köszönti fel, nem mutat irányába őszinte kedvességet és szeretetet, még csak észre sem hajlandóak venni, az utaló jeleket, hogy a fiú nagy tettre készül. Ugyanis Leonard szeretne véget vetni az életének egykori barátjával, Asherrel egyetemben. Hogy mi vette a fiút az öngyilkosság gondolatához és hogy alakultak ilyen borzalmasan emberi kapcsolatai, azt folyamatosan megtudjuk a regényben, miközben látjuk a jelenben zajló eseményeket: Leonard búcsút vesz azon kevesektől, akit szeretett, ajándékokat közvetít, és másoknak megmondja még utálja a frankót.

Az események tetőpontja az lesz, mikor elérkezik a várva várt gyilkosság pillanata. A kérdés, hogy vajon képes lesz a fiú megölni azt a diáktársát, aki méltán kiérdemelte a lehető legrosszabb büntetést? És a nehezen meghozott döntés után Leonard véget vet-e életének?

Ahogy ebből a rövid leírásból is látszik, ez nem egy eseménydús regény. A jelenből mindössze egy nap tárul elénk, a múltból is alig néhány. Ugyanakkor 3-4 fejezet elejéig beleszövi az író a jövőt is a cselekménybe, amit Leonard esszéiből ismerhetünk meg. A könyv feléig nem fogjuk tudni, hogy ezek a levelek mit jelentenek, valóságot tükrözne-e és hogy miért van jelentőségük. Mint egy mozaik úgy fog összeállni előttünk a főszereplő lelkének állapota, múltjának darabkái és a papírra vetett jövő jelentőségei.

Érdekes, hogy hogyan lehetett egy eseményektől szegény mű mégis szórakoztató és mi tetszhet annyi emberben benne. A válaszom határozottan Leonard személye. A fiúnak egyedi gondolkodásmódja van és kiváló megfigyelőképessége. Teljesen más szemmel látja a világot, mint egy átlagember. Órákon jó tanuló, mégsem szerez jó jegyeket, mert a szabályokat lazán értelmezi, arról a témáról ír fogalmazást, amit ő arra érdemesnek tart, fittyet hányva a dolgozat feladatára, nem követi mások öltözködési és viselkedési szokásait. Nem áldoz fölösleges energiákat egyetemi felvételikre, ehelyett szerte néz a világban, hogy megtudja, mi a boldog felnőttlét kulcsa.

Teljes mértékben elszomorítja a fiút diáktársai viselkedése és azoké a felnőtteké, akik képtelenek
kilépni a mókuskerékből, melyben annyira boldogtalanok, és végre tenni valamit magukért. Ez abban erősítette meg a fiú gyanúját, hogy a felnőttek képtelenek a boldogságra így jövője ugyan annyira kilátástalan, akár csak jelen állapota. Ebből a mély gödörből mindössze egy ember lesz, aki megpróbálja kihúzni és megmutatni a fiúnak, hogy igenis rejt számára is gyönyörű pillanatokat a felnőttkor, csak küzdenie kell érte.

A könyv közel kétharmadának színhelye Leonard elméje. A szemén keresztül megismerjük a világ egy reáliásabb, láthatatlanabb formáját, társadalmi és szociális problémákra bukkanunk, mindezt úgy, hogy azt nagyon élvezzük, mert a fiú szókimondó, jó humorú és művelt.

Lenyűgöztek azok a viták, amit tanáraival folytatott a fiú, mert elmés visszavágásai mindenkit csodálatra méltattak és vesztésre kényszerítettek. Minden hipotézisével egyet tudtam érteni a könyvnek, csodás érzés a tudat, hogy ezeket a problémákat más is érzékeli, még a tettek hiányában is boldogsággal töltenek el Leonard gondolatai.

Sok fejezetet hangosan olvastam föl, hogy otthon a körülöttem ülők is hallják, milyen csodás gondolatok fogalmazódtak meg valaki fejében. Minden iskolában szükség lenne egy ilyen személyre, aki felnyitja mások szemét és megmutatja másoknak, mennyire nem fontos a felszín.

Sajnos az eseménytelenségen kívül más dolgokat is tudnék azonban felhozni, amik nem tetszettek. Volt egy olyan oldala is Leonardnak, ami számomra sok volt. Az udvarlási szokásai, a csúnya beszéde, vagy a hulokauszt iránti túlzott érdeklődése.  Amennyiben én készülnék öngyilkosságra, és a várva várt megmentőm úgy kezelne, mint egy elmebeteget, vagy éppen egy 10 éves kölyköt, engem sokkal inkább felbosszantana, mint megnyugtatna. Miért hat Leonardra egy olyan beszéd, ami lekezelő és ami olyannak mutatja őt, ami igazából nem igaz rá? Sokkal inkább ki kellett volna állnia a fiúnak magáért, nem is egyszer.

Nem nyerte el a tetszésem a történet befejezése sem. Számomra sem boldognak, sem szomorúnak nem lehetne nevezni ezt a regényt, én pedig sokkal inkább szeretem, ha egy mesének jó a vége, még ha tudom is, hogy a valóságban ez lehetetlen is lenne. Talán vártam valami katarzist, valami  nagy változást, valami olyan megoldást Lenorad életére, amit nem is gondoltunk. Valami olyan fordulatot, amire nem is számítottunk. Ehelyett a sorok csak elfogytak.

Egyedi megoldás volt lábjegyzetekbe írni Leonard hozzáfűznivalóit bizonyos témákhoz, azonban néha zavazó is. Én nem mindig tudtam megtalálni, azt a bizonyos felső indexelt számokat, így nem tudtam, mikor érdemes áttérni a lábjegyzetre. Ha azonban csak az oldal végén tértem át, nem mindig tudtam, mire vonatkozik a jegyzet. Összességében inkább volt zavaró, mint hasznos. Ezen kívül több struktúrában megjelenő egyedi ötlet is volt. Pl. más volt a szöveg elrendezése, mikor Leonard mélyebb gondolataiban jártunk az öngyilkossági jelenete előtt. Vagy éppen oldalakat szentelt az író annak, hogy növelje a feszültséget bennenünk, mielőtt megtudjuk, hogy a fiú meghalt-e. Ezek a megoldások által a kevesebb, mint 300 oldalas könyv még kevesebbnek ígérkezett.

Leonard karakteréről már volt szó. Walt, az idős barát, és a fiú kedvenc tanárán kívül semelyik karakterek nem volt pozitív színben feltüntetve. Egy borzalmas anya, aki csak magával és a karrierjével törődik, egy szenteskedő lány, akinek nincs önálló véleménye, és feltétel nélkül elfogadja apja tanításait, egy régi barát, aki szexuálisan bántalmazta a hozzá legközelebb álló személyt... Valóságos, realisztikus, mégis rossz érzéssel töltenek el. Talán az író egy kicsit felnagyította az emberek rossz tulajdonságait, ugyanakkor semmiben sem tévedett.

Annak ellenére tehát, hogy a könyv minden gondolatával egyetértek és boldogít a tudat, hogy más is rálát fontos problémákra, társadalmi jelenségekre, ennek ellenére nem élveztem igazán a könyvet és nem is lesz sokáig maradandó élmény. Olyanok számára ajánlanám, akik szeretnek az életről filozofálni, különcnek érzik magukat a világban és nehezen találják helyüket. Mindazonáltal annak is, akit kiábrándít az élet és olykor már ennyire borús gondolatok kavarognak a fejében, mint Leonardnak, mert ki tudja, hogy hol találhatunk lelki gondjainkra mi is támaszt.


Értékelés: 10/5


Legszebb pillanatok:

Számomra a legkedvesebb, mikor Leonard vitát folytat angol tanárnőjével a Hamlettről írt dolgozatáról. Elmés visszavágásaival a fiú megnevettetett. A jövőből írt levelek is tetszenek, mert érdekes világot festenek elénk, amiről szívesen olvasnék.


A borító:

Sokkal esztétikusabb lett, mint az eredeti piros borító, ám talán még mindig nem az igazi. Az Ököl/jog című könyvre emlékeztetett első ránézésre. Azt gondoltam, hogy egy balhés srác életéről fog szólni, amit kaptam azonban az meg sem közelítette azt, amit a külső sugallt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése