2015. július 22., szerda

Rebecca Maizel - Infinite Days – Végtelen napok


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Infinite Days
Fordító: Cziczelszky Judit
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Ajánlott korhatár:  14 éves kortól
Oldalszám: 384 oldal



„Az egész történelem során nem találtam senkit, akit ennyire szerettem volna, mint téged… senkit."

Ezek voltak Rhode utolsó szavai hozzám. Az utolsó alkalom, amikor szerelmet vallott. Az utolsó alkalom, hogy láttam az arcát. 592 éve először újra lélegeztem. Kifekhettem a napra. Éreztem az ízeket. Rhode feláldozta magát, csak hogy én, Lenah Beaudonte, újra ember lehessek. Hogy képes legyek véget vetni a vérszomjas időknek. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd újra szerelembe esem valakivel, aki nem Rhode. De Justin olyan… vakmerő volt. Izgalmas. Gyönyörűbb, mint a legvadabb álmaim. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd újra tizenhat éves leszek… ahogyan azt sem, hogy visszatér a múltam, és kísérteni kezd.


Kedvenc idézetem:

"Gonosz az, ki gonoszat gondol."


A véleményem:


Többször is egymásba botlottunk már Rebecca Maizel könyvének borítójával. A könnycseppekből és a női arcból egy romantikus drámának gondoltam, az érdeklődésemet nem keltette fel, ezért nem siettem a beszerzésével. Amikor azonban a könyvtárba ráakadtam gondoltam, miért is ne adnék neki egy esélyt. Az olvasás kezdete előtt nem futottam át a fülszöveget, hagy érjen meglepetés a tartalmat illetően. Szerintem mondanom sem kell, hogy ért, nem is kicsi. Már maga a könyv fantasy műfaja is ledöbbentett, de a hangulata és újszerű látásmódja is.

Így a vámpíros témák divatjának lecsengésé táján már ritkán akadt ilyen történet a kezembe, pedig alapjáraton én kedveltem őket, még annak ellenére is, hogy tömkelegével érkeztek a piacra. Azt viszont be kell ismernem, hogy a többsége valóban egy kaptafára ment, nagyon hasonlóak voltak kimenetelben, részletekben és ezek a fantázialények megközelítésében is. Ez a regény azonban egy új élményt nyújtott a témában, egy új szemléletmódot állított elém, egy igazán egyedi cselekménysorral a vámpíros történetek közt.

Más tekintetben azonban átlagosnak is nevezhetjük a Végtelen Napokat, mivel a bentlakásos iskolákban játszódó történetek elég gyakoriak, ahogy az új helyre költöző lányé is, aki természetesen a suli legnépszerűbb fiújával kerül szerelmi viszonyba. Emlékeztetett több más regényre is: a Hex Hallra, vagy éppen a Vámpírakadémiára.

A könyv Lenah Beaudonte haláláról és életéről szól. Ebben a sorrendben, hiszen a lány története ott veszi kezdetét, mikor legjobb barátja Rhode, és egyben volt szerelme önfeláldozása révett vámpírból újra emberré válik. Ez volt Lenah legfőbb vágya, hisz gyűlölte úgy tengetni életét, hogy érzék szerveivel nem érez mást, pusztán azt, amire szüksége van a vadászat során, nem képes igazi emberi érzelmekre és nem sétálhat következmények nélkül a napra. Nem is volt ez számára igazi élet. Ami egykoron annyira boldoggá tette a lányt, mások vérének leszívása, emberek gyilkolása, szövetségek építése, ma már csak fájdalmat és ürességet jelentenek számára. Rhode egy szertartás keretében megszabadította teremtményét ettől az átoktól, ez azonban saját megsemmisüléséhez vezetett.

Lenah új életet kezd Amerikában, visszaül az iskolapadba, ahol bár új ismereteket alig szerezhet,
hiszen az évszázadok során rengeteg tudást elsajátított, kap azonban helyette mást: barátságot, napfényt, egy modern világot, tele technikai csodákkal... A lány megtapasztalja milyen az igazi élet, milyen a napon sétálni, szórakozni és szerelembe esni emberként. Justin, az iskola legnépszerűbb fiúja már a kezdetektől nagy érdeklődést mutatott a lány iránt, ez az ő szerelmi történetük lesz. Minden tökéletesen a helyére került a lány életében, de nem számolt Lenah a múlttal, mely nem képes elereszteni őt.

Ezzel a történettel párhuzamos megismerünk egy másikat is, Lenah múltját. Megtudjuk hogyan vált vámpírrá, mivel foglalatoskodott legsötétebb napjaiban, hogy alakított gonosz, ám erős vámpírszövetséget, majd változtatott át férfiakat, hogy tagjai legyenek. Minden fejezettel közelebb kerül Lenah és korábbi élete megismeréséhez, ám nem lineárisan, hanem elvétve  kapunk egy- egy emlékképet a lány fejéből.

Ami megfogott ebben a mesében, az-az volt, hogy nem éreztem átlagos vámpírregényben. Más részletek voltak a hangsúlyosak, más volt a hangulat. Míg a legtöbbször az írónők a férfiakat választják vámpírnak, míg a nőket halandóknak, addig itt fordítva volt. A lány volt a hős, az erős, a gazdag. Örülök, hogy ebben a könyvben nem egy átlagos lány várt a csodára, hanem egy különleges személy tett többet a saját életéért, és tette azt varázslatosabbá.

Ha az olvasásomra visszagondolok napfényt látok magam előtt, mosolyt, jókedvet, iskolai szerelmet, táncot és mindemellett letűnt korok vámpírjait régies ruhákban és bálokban szórakozva. Láttatta magát a regény. Ugyan így éreztetett is, mert több fájdalmas és megható pillanattal is találkozhattunk. Lenah élete nem hangzott számomra olyan borzalmasan, mint ahogy azt a könnycseppek mesélnék, vagy a sok fájdalom a lelkében. Boldog élete volt annak idején emberként, ahogy vámpírsága nagy része alatt is. Fényűzésben élt, gazdagságban, társaságban, szeretve volt. Ebben a történetben azonban a lány a nehezebb utat választja, újra próbál beilleszkedni egy számára már ismeretlen társadalomba kivívva ezzel szövetségesei haragját.

Erős üzenetei voltak a műnek: "Rossz az, aki rosszra gondol.", mondja a szövetség mottója, mely megmutatja, mennyire fontos szerepe van a szándéknak is, hisz ez lelkünk egyik legmeghatározóbb eleme. A lélek tesz minket különlegessé, segít érezni mindazt, ami ér minket, így erről nem szabad lemondani. Érezhetjük azt is a regényt olvasva, hogy értékelnünk kell a normális életet és benne azokat az apróságokat, amik természetesnek tűnnek, de nem mindenki számára feltétlenül azok: ilyenek a napfény, a biztonság, a szerelem...

Amit gyengébbnek éreztem a könyveb, az a múlt volt. Lenah beszédstílusán egyáltalán nem éreztem, hogy egy másik korból származik, olykor a beszéde laza volt, modern. Jobban tetszett volna, ha sokkal inkább a múltba repítettek volna vissza ezek a részek. Hangulatfestőbbnek kellett volna lenniük, kicsit tájékozottabbnak, összeszedettebbnek. Többször volt számomra logikai ütközés is a történetben. Miért tudja Lenah pl. azt, hogy mi az a DJ pult, ha azt nem tudja mi az a CD lejátszó stb. Voltak számomra apró ellentmondások, ahol nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok a buta, lemaradtam valamiről vagy az írónő hibázott.

Amennyire élveztem a mese elejét és a középét, a végét sajnos annyira nem. Egyrészt pontosan erre számítottam, semmi újdonság nem ért. Másfelől egy picit untatott. Nem volt felhőtlen és teljesen boldog. Úgy érzem az írók nem becsülik igazán a mellékszereplőket és annyira könnyen válnak meg tőlük hogy az már fáj. Olykor sokkal könnyebb lenne egy főszereplőt elveszíteni, mint egy igazán derűs mellékszereplőt.

A karakterek hétköznapiak voltak, már ismerhetjük mindet egy-egy könyv vagy film kapcsán. Megvoltak a gazdag és csinos beképzelt lányok, a bohém természetű, ugyanakkor megértő, vidám barát, a suli tökéletes férfija, aki mindamellett, hogy okos és szép, még izmos is jó családi körülményekkel és hatalmas népszerűséggel. Lenah és vámpírtársai üde színvolt voltak az emberek közt, mert jellemük nem volt ennyire mindennapi. Rhode példának okául kiismerhetetlen, titokzatos vámpír volt, természete ellenére tele jó szándékkal és érzelmekkel. A főszereplő karakterét éles esze tette érdekesebbé. Szinte már vártuk, hogy a campuson, hogyan szégyeníti meg többi diáktársát éles eszével és bölcsességével. Szórakoztatott minket az is, hogy Lenah nem ismeri a világunkat, ez által csodálatosan képes még olyan dolgokra is tekinteni, aminek mi már nem is örülünk vagy észre sem vesszük.

Az események nagy része egy szerelem kialakulásához köthető, ettől viszont nem lett még a regény piszkosul szenvedélyes, sem pedig bizsergető. Inkább átlagos és megmosolyogtató. Mintha nem a szerelem kialakulásán, átélésén, érzésén lett volna a legnagyobb hangsúly, hanem azon, hogy mit vált ki ez Lenahból, hogyan alakítja ez az életét, mennyi csodás új dolgot képes még megismerni.

Értékelés: 10/9


Kedvenc pillanatok:

Számomra két rész volt a legfelemelőbb. Az egyik Lenah és Justin közös pillanatai, még mielőtt összejöttek volna, a másik pedig Lenah és Vicken megismerkedése. A szövetség megalakulásáról érdekes könyv születhetne, mivel egyedül ennek a fiúnak az átváltozásához fűzhető pillanatait ismerhetjük meg, a másik háromét nem. Ezen kívül nem tudjuk meg részletesen, mi történt kettejük közt ezek után.


A borító:

Számomra semmitmondó, félrevezető és csöpögős. Sokkal szebbet érdemelne ez a könyv. Semmit nem ad vissza belülről, ez inkább csak egy szimbólum, mely a könyv egy jellegzetességét tükrözi. Ebből nem tudják meg az olvasók, mit kapnak hangulatban, cselekményben, szereplők terén. Amit én képzelnék oda, az egy mosoly, a legfőbb helyszín, azaz a campus, vagy a szövetség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése