2015. augusztus 10., hétfő

Cassandra Clare - City of Heavenly Fire - Mennyei tűz városa



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: City of Heavenly Fire
Fordító: Kamper Gergely
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2014
Ajánlott korhatár:  16 éves kortól
Oldalszám: 650 oldal



A Végzet Ereklyéi zárókötete
Erchomai, mondta Sebastian. Jövök.

Árnyvadászok
A sötétség visszatér az árnyvadászok világába. Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace,
Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.

Sebastiant a világon semmi sem győzheti le; – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik a Végzet Ereklyéinek befejező kötetében.


Kedvenc idézetek:

"Olyan ember volt, aki soha nem azt mondta, hogy nem lehet, hanem azt, hogy megcsinálom."

"Mert a világ nem különleges és hétköznapi emberekre oszlik meg. Mindenkiben ott rejlik a lehetőség, hogy különleges legyen. Amíg valakinek van lelke és szabad akarata, bármi lehet belőle, bármit tehet, bármit választhat magának."


A véleményem:

Hát ismét véget ért egy évekig tartó kaland a Végzet Ereklyéi befejező kötetével. Várnom kellett egy- két napot mire könnyű szívvel meg tudtam írni ezt a véleményt, hiszen ez egy fájó pont. Emlékszem még a pillanatra, mikor az első kötetbe belekezdtem. Unokatestvérem szerezte be először az első részeket. Eleinte azt hittem, ez valami fiús sorozat, tele akciókkal és vérrel, erre kiderült, hogy egy fantasy romantikus, ami igazán különleges és ami méltán lehet ott bárki kedvencei közt. Azóta már egész kultusz épült a sorozat köré: ajándéktárgyak, testvérsorozatok: előzmények és kiegészítések... Igaza is van az írónőnek, hogy órási sikerét, nem hagyja kihűlni, és tovább viszi az Árvadászok meséit. Igyekszem kifejezetten csak a befejező kötetet értékelni, de megeshet, hogy nem bírom ki nosztalgiázás nélkül.

Mivel viszonylag hosszú idő telt el Az elveszett lelkek városa és a befejező kötet között, ezért láttam, hogy sokan szenvedtünk azzal a problémával, hogy nem igazán tudtuk felidézni, hol fejeződött be az előző kötet. Részletesen erre ez a könyv sem tért ki így érdemes kicsit utánajárni, azonban a lényeget enélkül is érteni fogjuk, nem lesz különösebb gond.

A regény ott veszi kezdetét, mikor Sebastian, Valentine fia hosszú idő után előbújik menedékéből és beveti a sötét harcosokból álló seregét, amit a Pokol kelyhével teremtett. Régóta várták már az árvadászok ezt a pillanatot, hiszen fogalmuk sem volt, mire készülhet a fiú, hol fog lecsapni, mikor kerül sor az elkerülhetetlen ütközetre. Sebastian terve viszonylag egyszerű volt, nem mentes józan észtől  és taktikák sorozatától. A legtöbb árvadász intézetet megtámadta, árvadász harcosait átváltoztatta sötét harcossá, akit pedig nem tudott, azt megölte. Szövetségeseket gyűjtött, miközben az ellenség barátait fenyegetésben tartotta és igyekezett elriasztani ősi ellenségeitől. Ezen kívül a fiú bravúrosan képes az amúgy is kaotikus hangulatban lévő ellenségei közt belső viszályt szítani, ezzel is bontva csoportos erőiket. Látszólag csupán két gyenge pontja maradt a fiúnak: a testvére Clary és a mennyei tűz, mely Jace vérében csörgedezik. A húga azért szükséges a fiú számára, mert mit sem ér a hatalom és az uralkodás, ha nincs kivel megosztani dicsőségünket, és az öröklétünket. Utóbbi pedig azért fontos számára, mert ez az egyetlen eszköz, mely képes elpusztítani. Félnivalója mindössze azért nincs, mert Jace nem képes uralni a benne lobogó mennyei tüzet.



Clary és Jace története ott kezdődik, amikor is, bár érzelmileg nem, de fizikailag eltávolodni kényszerültek egymástól a fiatalok, hiszen senki sem képes a perzselő mennyei tűz közelében megmaradni. Jace meditációs órákat vesz ezért Jordantól, hogy uralni tudja erejét és érzelmeit. A mindennapjaikat azonban megtöri az intézetek elleni támadás. A Klávé utasítást rendel el, hogy minden árnyvadász térjen vissza Idrisbe, a biztonságba. A szerelmesek részt fognak venni a Vasnővérek ellen elkövetett támadás leverésében, majd ezt követően ismét fittyet hányva a Klávé akaratára, meglépnek, hogy végezzenek Sebastiannal, mivel olyan információ birtokában vannak Clare-ék, amiről a Klávé nem tud, nem is hinne benne talán. Hosszant tartó kaland vár majd az öt fiatalra: Clraryre, Jacere, Alecre, Isabellre, és Simonra, ahol meg kell küzdeniük ellenségeikkel, de mind emellett még a Jaceben lakó mennyei tűz erejével is.

Új szál lesz a történetben  Emma Carstairs és a Blackthorn gyerekek története. Ők a Los Angeles- intézet tagjai, akik Sebastian támadásában elvesztik gyámjaikat. Velük veszi kezdetét a könyv. Bár csak gyermekekről van még szó, többször is ők lesznek az események valódi mozgatórugói, tovább lendítik a történetet ott, ahol más nem. Hogy ki Emma Cartairs és miért van akkora jelentősége a lánynak, az a későbbiekben kiderül.

Ahogy eddig is, most is E/3-ban látjuk szokatlan módon a történetet, így kapunk egy kis részletet a
történetből Simon szemszögéből, Alecéből, Magnuséból, a Tündérkirálynőéből és még sorolhatnám. Teljes lesz a kép, annyi biztos, és hogy sok-sok apró részlettel lát majd el bennünket a könyv, de a szálak természetesen később összefutnak és mindennek megtudjuk, mi volt a szerepe.

Volt, amikor egy-egy eseménynek nem lehettünk szemtanúi, mintha kívülállóként láttuk volna a jelenetet, majd csak később kaptuk meg a válaszokat, ahogy a többi szereplő is. Örülök, hogy élt az írónő ilyen eszközökkel, mert így sokkal inkább izgalmas és kiszámíthatatlan lett a végjáték.

Úgy vélem mindenki örömére Tessa és Jem is a könyv szereplőiként térnek vissza nem várt helyen. Hatalmas meglepetés volt, újra viszont látni őket és megtudni, mi történt velük az a bizonyos találkozás előtt a hídon. Kulcsszereplői lesznek a történetnek, ami engem is igazán boldoggá tett, azonban Willért fáj a szívem, hisz szörnyen hiányzik.

Míg sokan úgy vélem nagy csatákra számítottunk, olyan Gyűrűk urába illő harci jelenetekre és végtelenül hosszú kardpárbajokra, addig a valóságban nem ez volt a helyzet. Voltak apróbb fizikai összecsapások Sebastiannal, de a végső megmérettetésnél az ész játszott igazi szerepet, és az, ki tud leginkább taktikázni, belelátni a másik elméjébe és megérteni azt. Olyan gyorsan ért véget a küzdelem, hogy azt sem tudtam, hogy ez most valóban a boldog befejezés már, vagy történni fog még valami igazán rossz dolog. Egy kicsit nagyszabásúbbra, világrengetőbbre számítottam tetőpontként, hiszen voltak olyan előző részek, ami ettől sokkal inkább megrendítőek voltak, és nagyobb léptékűek. Azt viszont örömmel fogadtam, hogy így körülbelül 50 oldal is maradt a szálak lezárásául.

Az epilógusban részt vehetünk majd egy gyönyörű esküvőn, ahol láthatjuk a fiatalok nem teljesen felhőtlen, de azért boldog befejezését és egy kis betekintést nyerhetünk Jem és Tessa életébe. Én magam sem képzeltem volna el szebb zárójelenetet, hiszen a természetben volt, egy gyönyörű meleg késő délutánon és estén, mindenki ott volt, aki számít. Méltó befejezése volt ez a sorozatnak, még akkor is, ha nem értek minden lezárással egyet.

Amit leginkább megszerettem annak idején az első kötetekben, az főképp Jace és Clary egymáshoz fűződő szenvedélyes viszonya volt. Sajnos, ahogy már írtam, ez a mennyei tűz hatására ebben a részben kevésbé lesz egy túlfűtött kapcsolat. Egészen a könyv közepéig olyan volt számomra a pár, mintha nem is lennének szerelmesek, vagy nem is törődnének igazán egymással. Történik azonban valami a regény közepe tájt, ami visszahozza a köztük lévő szenvedélyt, bár sajnos nekem ez már közelt sem olyan volt, mint az első részek esetén. Jennifer L. Armentrout Luxen sorozatában képes volt az írónő ilyen téren is fenntartani a figyelmünket végig, ezzel szemben itt sajnos nem teljesen ezt éreztem. Sokszor romantikusabbra sikerült Alex és Magnus viszonya. Ők voltak azok az igazi szerelemesek, akik folyton egymásra gondoltak, és nem tudtak egymás nélkül élni.

További romantikus töltetet adott még a regénynek Jem és Tessa és Simon és Izzy kapcsolata, ennek ellenére én mégsem nevezném igazán romantikusnak ezt a történetet. Sokkal inkább szorult mellék szerepbe ez a szál.

A szereplők nagyjából hozzák a formájukat és amit a természetüktől várunk. Jace továbbra is vakmerő lesz és önfejű, ahogy Clary pedig ugyan az az elszánt, bátor lány aki eddig is. Magnus és Alec sokat lesz majd a középpontban, mint pozitív, fontos szereplők. Egyre inkább megszerettem őket is, pedig annak idején nem voltam ekkora Magnus rajongó. Ebben a befejező kötetben viszont a boszorkánymester akkora emberségről és intelligenciáról tesz tanúbizonyságot, legfőképp a cselekménysorozat végén, hogy nagyon nagy kedvencem lett.


Simon számomra mindig az az esetlen, vicces, videójátékos fiú lesz, aki első benyomásra is volt.
Lehet ő vámpír, halhatatlan és sérthetetlen, ettől függetlenül ő a mi Simonunk. Poénok tekintetében szerintem alulmúlta önmagát, ennek ellenére ő is sokat fürdött a rivalda fényben. Élete a regény befejeztével nagy fordulatokat fog venni. Talán az övé a legnagyobbat.

Voltak a regényben halálesetek, de szerencsére jelen esetben nem a kedvenc mellékszereplőik lettek kiírva a sorozatból. Nem szomorított el az írónő, azzal a számomra kevés veszteséggel, ami ért bennünket a könyvben. Ez, hogy semmilyen igazi nagy, megrendítő következménye nem volt Sebastian hadjáratának viszont csak még komolytalanabbá tette, ezt a lehetetlennek tűnő harcot.

Ahogy tehát írtam, a lezáró kötetben nagy seregek csapnak össze, de az igazi küzdelem a fejben fog lejátszódni, és nem a kardok közt. Érnek minket veszteségek, de ez nem az a sorozat, ami ne végződne happy enddel. Kapni fogunk minden szereplőből egy kicsit, akit csak megszerettünk, így búcsút tudunk venni a kötetben, mindenkitől, aki számít. Már most hiányzik a sorozat, még ha érzem is, hogy egy ekkora sikertörténetnek lesz valamilyen úton folytatása. Az már sosem lehet ugyan olyan, ha nem látjuk viszont Claryt, Jacet és a többieket.


Értékelés: 10/10


Legkedvesebb pillanatok:
Az egyik, számomra legszebb jelenet az volt, ami Jace és Clary újra egymásra találásához köthető. Mikor újra a réginek érezhettem őket. A másik pedig természetesen a zárójelenet volt. Mindnyájan várunk a befejezésre, hisz kíváncsiak vagyunk rá, alig bírjuk türelemmel, de mikor odaérünk, mégsem olyan felhőtlen a pillanat, hisz vége lett valaminek, amit szerettünk. Mindenesetre gyönyörűek voltak az utolsó sorok, én sem tudtam volna szebbet írni.


A borító:

A szerencsések közt tudhatom magam, mert ez a kötet a vőlegényem jóvoltából kemény borításos példányban van meg. Nincs meg egyébként otthon a sorozat összes kötete, és ebből az egy-kettőből is csak ez kemény fedeles, így a legszebb a polcon. Sajnos méretre nagyobb, mint a puha borításos könyvek, így kilóg a sorból. Ennek ellenére gyönyörűnek tartom. A színeket, az összhatást, mindent. Egyedül talán csak a fiút nem, mert borzalmas mellélövés lenne, ha úgy festene Sebastian. A kis színes ovális formák, melyek a kötetek számát jelzik, még így a lezáráskor is zavarnak. Olyan mintha egyszerűen bedobták volna egy Microsoft Word fájlba a képet és rátettek volna egy alakzatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése