2015. augusztus 9., vasárnap

Megtréfált könyvmolyok, azaz tréfák, aminek egy könyvmoly áldozatul eshet

Megtréfált könyvmolyok, azaz tréfák, aminek egy könyvmoly áldozatul eshet

Könyvmolynak lenni, vagy éppen csak gyakran olvasni más emberek előtt, tulajdonképpen egy szerepvállalás. A vállunkra vesszük, hogy mi egy kategóriába tartozunk, méghozzá az olvasók táborába. Ahogy minden más nyilvánosan felvállalt tevékenységnek, ennek is megvannak a maga kis térfái, amiket gyakran elsütnek környezetünkbe élők. Ezekre gyűjtöttem pár példát, melyek közül egy- kettő talán számotokra is ismerős lesz.

Ha visszagondolunk kedvenc íróink írásaira, akár Jane Austen műveire, találhatunk arra utaló jeleket, hogy ő is esett már ilyen viccek áldozatául. A Büszkeség és balítélet című műben is találunk erre utaló jelet, mikor Mrs. Bingley megjegyzi Mr. Darcynak, hogy Elizabeth folyton folyvást csak a könyveket bújja és nem leli másban örömét. Hasonló szemrehányások érhetnek bárkit a mai világban is, de ahogy a történet folytatása is mutatja, segít a tudat, hogy a könyvek olvasása nem képezheti gúny tárgyát, épp ellenkezőleg, minden nőnek többet kellene olvasnia és műveltségét palléroznia.


De modernebb írásokban is találhatunk arra utaló példákat, hogy minden író küzd hasonló "gondokkal" napjainkban is. Nicole Williams - Zuhanás című regényében a főhősnőt, Lucy-t azonnal okostojásnak könyvelték el, hiszen könyvet tartott a kezében, és óva intették a rossz fiús Jude-ot tőle, ezzel az indokkal, mondván, hogy a lány sokkal okosabb nála és nem állna le egy magafajtával. Tény, hogy a valóságban is sokszor kötik össze az olvasást az ésszel, pedig a kettő nem jár minden esetben együtt. Nem leszek az olvasás által átlagon felüli intelligenciával megáldva, azonban ha zavarónak találunk ilyen következtetéseket, gondoljunk arra, hogy érzelmi intelligenciára igenis tanítanak a könyvek, ahogy információkat is közvetítenek jócskán, csak éppen legtöbbünk egy adott műfajt vagy témát részesít előnyben, így az adott témában leszünk tájékozottak. Magam is úgy gondolom, hogy az olvasásnál kevés hatékonyabb eszköz van műveltség szerzésére, de mindazonáltal hiszem, hogy nem másabb az az ember, aki olvas, mint aki nem. És gyakorinak tartom azt is, mikor egy ilyen érdeklődésű ember, egy nagyon másmilyen társat választ maga mellé. Sosem szabad egy tulajdonság alapján ítélni, feltételezéseket levonni.

Megint csak konkrét könyvek kapcsán felmerült bennem az az eset is, mikor másoknak büszkén meséljük, hogy mi a romantikus fantasy könyveket részesítjük előnyben, erre a beszélgetőpartnerünk visszakérdez, hogy az Alkonyatot? A vámpírszerelem? Vagy éppen azt, hogy "Az meg milyen? Ufók jönnek össze emberekkel?" Borzalmasan fárasztó ilyen kérdések megválaszolása, hisz ezek az illetők vagy nem is olvasták az említett könyveket, vagy csak ezeket ismerték meg a műfajból. De két könyv nem határoz meg egy egész műfajt! És még ha erős hatása is lenne mondjuk egy adott korszak irányzatára, akkor sem ítélkezhetem olyan felett, amit nem ismerek. Másfelől, tényleg annyira rossz dolog egy földönkívüli vagy egy természetfeletti és egy ember szerelme? Mi ezzel a baj? Csak én nem látom?

A legtöbb tréfálkozó esetén közös jellemvonás, hogy nincs semmilyen jelentősebb hobbijuk, ami ekkora élvezetet jelent a számukra. Mindenki erre a következtetésre juthat, hiszen ha pl. ebédszünetben, miközben olvasok megkérdezik tőlem, hogy "Te csak kultúrát fogyasztasz?", akkor a kolléga természetesen arra gondol, hogy ő csak ételt. Nem azért nem eszik egy olvasóbarát, mert ő fénnyel táplálkozik, vagy mert beéri kultúrával, hanem mert van, ami annyira kellemes tevékenység a számára, hogy minden egyes alkalmat megragad arra, hogy ezzel tölthesse idejét, vagy éppen nem bír ki egy teljes napot ennek hiányában, ahogy a dohányzók sem cigaretta nélkül. Mellesleg ők is ebédszünetekben, az étkezés idejében. Miért másabb akkor a két szenvedély? Miért érzem a dohányzást elfogadottabbnak? Miért látom azt, hogy aki nem olvas, nem hiszi el, hogy ez ugyan annyira függőséget képes okozni ez is? És hogy lehet egyáltalán élni egy igazi, őszinte szenvedély nélkül?

A verbális viccek, a meg nem értettség és a beskatujázáson kívül akadhat természetes nonverbális vagy fizikai hátránya is az olvasásnak. Képzeljük csak el, hogy a tóparton vagyunk. Természetesen a stégen olvasunk, vagy éppen a matracon, hiszen ez tesi teljessé, boldoggá számunkra a jó időt, a szép pillanatot. És ekkor társaink a vízbe ugranak és nagy csobbanással tönkreteszik könyvünket. Ilyenkor az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy miért ér kevesebbet egy könyv pl. egy okostelefonnál, amit sokan nyomogatnak helyette? Arra miért vannak tekintettel, erre az értékre pedig a legkevésbé sem?

Miért néz egy munkahelyi portás csodálkozó szemmel arra, aki a munkahelyére könyvet visz, miközben bármilyen más elektronikus eszközre nem? Csodálkozó tekinteteket kapunk akkor is, ha egy igazán hosszabb, vastagabb művet bújunk a nyilvánosság előtt. Tréfásan megjegyzik, hogy hónapokba telik egy ilyen kiolvasni, vagy bármilyen más szövegszerkezettel, melynek a lényege az, hogy abszurdum a cselekmény, amit folytatunk. De akár milyen furcsa is lehet számukra, nem az. Hiszen ha egy könyv jó, a terjedelem semmit sem számít. Amennyiben viszont borzalmas, lehet akármilyen rövid, semmi garancia arra, hogy végig bírom olvasni.

Sok itt a kérdés, a válaszokat én sajnos nem tudom logikus úton levezetni, hiszen minden jel arra mutat, hogy ezek a cselekmények emberi logika híján vannak, de talán hozna némi érdekes, plusz információt az életembe, egy ilyen tréfálóval való interjú. Én minden esetre igyekszem mulatni ezeken az embereken és vicceiken egyaránt, hiszen a mi oldalunkról igazán humoros a felismerés, hogy mennyi mindenről nem tudnak azok, akiknek nincs egy hasonló szenvedélye és mennyi jó dologról maradnak le ezáltal.

Titeket talált már célba bármilyen tréfa mindössze azért, mert olvastatok?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése