2015. augusztus 12., szerda

Papírvárosok


Megjelenés dátuma: 2015 július

Rendező: Jake Schreier

Hossz: 113 perc

Műfaj: dráma, romantikus



Pénteken végre volt alkalmam moziba menni, ugyanis fel szerettem volna
utazni Pestre, hogy szerezzek pár könyvtári könyvet, gondoltam, itt még ne érjen véget a szórakozás egy fárasztó munkahét után. Legutoljára A lázadó megjelenése hozott ilyen lázba, mint most a Papírvárosok, de akkoriban viszont annyira sok volt a vizsgák és az egyéb teendők sora, hogy most jutottam el sajnos csak idáig. A vetítésen egyébként nem voltak túl sokan annak ellenére, hogy alig egy hete került csak a film a vászonra.

Ez egy a könyvtől független vélemény lesz, hiszen én nem olvastam a művet, bár számtalanszor botlottunk már egymásba. Ott van a nyereményjátékok ajándékai közt, az értékeléseknél, mások új szerzeményeinél, én mégsem tudtam róla sokat. Amikor viszont megláttam az előzetest, azt gondoltam, hogy ez egy különleges film lehet, és nekem pont ilyenre van szükségem.


A véleményem:

A történet eleje engem a Változó szerelem című filmre emlékeztetett, ami az egyik nagy kedvencem. Amikor, két fiatal egymás szomszédságába költözik, majd kialakul az egyik gyermek részéről egy vonzalom, ami éveken át kitart. Persze, sejtettem, hogy nem fog sokáig tartani ez a visszaemlékezés, hiszen az előzetes nem erre utalt. Utána azt vártam, hogy talán, az Ahol a szivárvány véget ér című íráshoz lesz hasonló a film, amelyben a két fiatal elválaszthatatlan barátok. Aztán szintén valami más kerekedett ki belőle, mint amit gondoltam.

Ezek után elérkezett az ominózus este, amikor is Qunetin élete új fordulatot vett a Margoval elkövetett csínytevésekkel teli este után. Itt is felrémlett bennem a gondolat, hogy talán erről a bizonyos estéről fog szólni minden, de szép lassan innen és továbbléptünk, míg nem elérkezett a történt igazi témája: egy nyomozás, majd egy hosszan tartó kaland Margo keresésével. Erre nem is számítottam, főleg arra nem, hogy a lány ilyen keveset fog majd a filmben szerepelni, hisz a trailerek nagy részén az ő arca tekintett ránk vissza. Ezek után már megfordult a fejemben, hogy talán ebben a mesében nem is igazán a szerelem lesz a fontos, hanem valami mást üzen nekünk az író, de azért magamban reménykedtem a fiatalok egymásra találásában.

Ha visszaemlékszem erre a moziélményemre, egyaránt jut eszembe számos gyönyörű pillanat, és olyan is, ami nem nyerte el tetszésem. Úgy vélem a szárnyalás a fiatalok együtt töltött estélye volt. Itt képes voltam én is titokzatosnak tartani a lányt, érdekesnek, rendkívülinek. Sosem tudtam kiszámítani, mivel rukkol elő. Az egész hangulat olyan varászlatos volt. Qunetin gyermeki arca és tudatlansága a világról, nyíltsága csak még inkább tökéletessé tette az egészet. Azt hittem, ezek után útjaik összeértek és elválaszthatatlanok lesznek. A befejezés azonban felébresztett ebből a hangulatokból, kiábrándított és megváltoztatta az egész történetről a véleményemet. Margo itt már átlagos, hétköznapi lánnyá vált, aki menekül a problémái elől, aki elvárja másoktól, hogy tanuljon, fejlődjön, ő maga mégis ugyan ott tart, ahol az események elkezdődtek. Egészen az utolsó jelenetekig voltam törhetetlenül a film szerelmese, azonban ahogy az eleje, úgy a vége is nem várt meglepetésekkel volt teli, sajnos itt a szó negatív értelmében.

Rendkívüli volt még ezen kívül az egésznek a hangulata, a képi megjelenése, az izgalmi állapota, amit közvetített, és a filmzenéi. Átjárt minket is a Papír városok életérzése, elrepített minket egy másik világban. Humornak sem volt híján a regény, hisz Qunetin barátai folyamatosan biztosították nekünk a szórakozást, ahogy néha Margo is, vagy a főszereplőnk esetlensége. A moziban több hangos kacaj is elhangzott, részemről is, hiszen jól voltak viccek, komikus volt helyenként a történet, és ez a varázslatossal, rejtélyessel a lehető legjobb párosítás.

Míg az elején úgy hittem, Margo lesz a kedvenc karakterem, mint bárki másnak a sulijából, addig ő lett igazán az egyetlen, akit nem kedveltem meg. Nagyon sok fontos gondolata volt, jól látta a világot, elmés lány, azonban akárhogy is nézem, olykor kihasznál másokat, képtelen a változásra, képtelen lenne ő tenni Qunetinért vagy a barátaiért, pedig azok segítségére siettek. Hogy a könyvben, milyen lehet a lány, azt nem tudom, de képes vagyok elképzelni, hogy ott szimpatikusabb, másabb, kapunk lehetőséget annak megértésére, hogy miért ilyen.

A főhősünk esetlen, zárkózott típus a kezdetekben. Nehéz vele azonosulni, mert képtelen lazítani, élvezni az életet, a komfortzónájából kitörni, és nem a jövőért, hanem a máért élni. Szerintem ez a probléma, amit megfogalmazott az írónő, valóban általános jelenség. Folyton küzdünk, mi emberek valamiért, majd nincs is időnk örülni, ha valamit elérünk, vagy valami jó lett. Vagy éppen nem állunk meg arra a pár pillanatra, hanem már új célok elé nézünk és kezdődik minden elölről. Talán néha kellene egy kis céltalanság, egy kis pihenő a harcban.
Számomra a kedvenc egyébként Lasey lett. Ő sokkal inkább főhősnőnek illő karakter, hisz jó fej, kedves, érdekes lány, aki hétköznapi gondokkal küzd. Olykor-olykor az ő szálukat Bennel érdekesebbnek is találtam.

Talán annyiban többet adhat egy könyv, hogy még itt a vásznon, a sok akció és világrengető film mellett, egy apró tárgy, vagy éppen jel megtalálása, nem számított nagy dolognak, míg egy könyv le tudná úgy írni ezt az eseményt, mintha ez lenne a világon a legfontosabb. A vásznon olyan aprónak, és jelentéktelennek tűntek bizonyos események. Egy regény, képes lehet leírni a szereplőkben tomboló érzelmeket, izgalmi állapotot és ránk is átragasztani.

Nem lett tehát a film számomra a legkedvesebb, de lehetett volna egy másmilyen befejezéssel. A könyv iránt mindenképp felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy szeretném majd kézbe venni, de addig is maradnak a kellemesebb emlékek. Azt viszont valaki árulja el nekem, ha érti, hogy hogyan volt képes Qunetin odaérni a bálra, amikor busszal ment, és a fiataloknak is alig sikerült, akik kocsival?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése