2015. október 13., kedd

Csabai Márk - A hatlövetű




Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 388 oldal
Téma: akció, humoros, szatíra

Már itt megrendelhető!




Fülszöveg:

A történetünkhöz adott egy fiatal író, Gyulai Emánuel, s A hatlövetű című gengszterregénye.

De mi tegyen egy szerző, amikor a hősei egyszer csak bekopognak az ajtaján, s laposra verik a fejét, aztán a következő snittben már kénytelen hol egy rablásos bűncselekmény szálait kinyomozni, hol maga is rabolni, esetleg gyilkolni? 

Kedves írók, figyelem! Vigyázzanak, milyen történeteket írnak, hiszen van rá esély, hogy pillanatok alatt ott találják magunkat művük fikciós és valódi szálainak szövevényében. 
Rablás, gyilkosság, bűnözőbandák, vádalku a rendőrséggel, és egy gyönyörű PR-os lány, Imola… A szex, a pénz és a hatalom tényleg szétválaszthatatlan? 
A csattanót persze nem lőjük le, de annyit elárulunk, hogy mint a hasonló történetekben, vastagon gurul a forint is, és szép számmal akadnak, akik szaladnak utána.



Kedvenc idézetek:

"Megváltozott ez a tetű világ, és elárulom, nem jó irányba!"

"Mert ma olyan világot élünk, amiben ha nyakkendővel rabolsz, az üzlet. Ha fegyverrel, az bűncselekmény."

"… kétféle ember van. Aki meg tudja húzni a ravaszt, és aki nem."

"… a vadászat, a horgászat is gyilkosság, és csupán azért nevezzük sportnak, hogy a lelkünket nyugtassuk, mikor a végén összeülünk enni-inni."

"Nem az az ügyes gyerek, aki beleáll a pofonba, hanem aki el tud táncolni előle."


A véleményem:


Egy igazi álmodozó, mindenkiről a jót feltételező fiatal felnőtt nő vagyok, aki imádja a romantikus lányregényeket, és sokszor gyűlöli a rideg valóságot, a túlzott realizmust, vagy ha túl sok olyat lát a világból, amire aztán végképp nem volt kíváncsi. Most mégis a kezembe vettem egy igazi realista, akció dús gengszterregényt. Ha a téma nem is állt hozzám közel első ránézésre, maga a könyv figyelemfelkeltő volt, az írója szimpatikus, a borítója gyönyörű, így hát ezzel a regénnyel szerettem volna folytatni mindennapjaimat.

Bele keveredtem tehát egy az akciósorozatba, ahonnan nem volt kiszállás semmilyen értelemben sem. A történet megállapíthatatlanul pörgött, nem igazán voltak eseménytelen percek, mikor félretennénk a könyvet, és rápihennénk a következő izgalmakra. Én magam is felpörögtem, egy kicsit rossz lánnyá váltam, és egy kicsit kevésbé borzongtam általa, ettől a hideg világtól. Kifejezetten megkedveltem a rossz fiúkat. Szerintem bárki is veszi majd a kezébe ezt a könyvet, legyen az romantikus, finom lélek, vagy egy igazán szókimondó, saját érdekeiért maradéktalanul küzdő személy, mindenki élvezni fogja, ki ezért, ki azért.

Kevés magyar író került eddig a kedvenceim közé, számomra ezek a magyar regények mindig túl ismerősök voltak, túl realisztikusak, minden rólunk gondolt sztereotípiám megjelent benne, és azok is, melyek az összes magyar emberben megvannak. Ennek ellenére már találkoztam kellemes csalódásokkal, és ez a regény is ilyen volt. Kivételen nem azt szerettem meg Márk írásában, hogy nem érezni a magyarságát az íráson, sőt igazán érezni, hiszen ő erre tudatosan épített, viszont jelen esetben nekem ez kivételesen tetszett. Annyira szatirikus, kocsmanyelven megfogalmazott, ismerős érzésekkel átszőtt volt az egész, hogy ha kényszerítenének sem tudnám így átadni ezt, pedig én is ugyan azokat a dolgokat látom, hallom, tapasztalom.

A történetben egyedi, hogy egy könyv a könyvben mindennek a kiindulópontja. Émánuál azzal keresi
kenyerét, hogy könyvet ír, és emellett kellemes hétköznapi életet folytat, kocsmába jár ihletgyűjtés céljából és élvezi az életet a maga módján. Nem is sejtette, mekkora lavinát fog elindítani új megjelenésű könyve, melyben, bár ő nem volt vele tisztában, de egy valós pénzszállító autó kirablásának esetét írta le. Oszi barátjától hallotta a kocsmában a sztorit, aki társul csatlakozott hozzá magányos estéin, mint testőr és mint portyázó ivópartner. A galibát az okozta, hogy Émánuel szóról szóra felvitte a lapokra az itt hallott meséket, a neveket sem változtatta meg, így az érintettek magukra ismerték és felkeresték őt segítséget remélve. Ugyanis Oszi nem akármilyen rabló volt, hanem egy, a barátait kijátszó cinkostárs, aki lelépett a pénzzel, ahelyett hogy osztozott volna két tettestársával.

Felkereste tehát Émánuelt Wolf és Konrád, a két izomagy, akik pár pofon kíséretében be is mutatta magát, és követelte az írónktól a pénzt, amit a könyvében is megírt, hiszen aki teljes részletességgel veti papírra a történetüket, az biztos tisztában van a szajré kilétével is. Hamar tisztázódott a helyzet, ám ennek ellenére két bűnöző barátunk nem engedett, csak-csak rávették Émánult, nem éppen szép szavakkal, hogy segítsen nekik rájönni, hol a jutalom, amiért megdolgoztak.

Sokáig a firkász Konrád és Wolf fogságában esve tölthette mindennapjait, ugyanis amíg nincs eredmény nem eresztették a fiút. Részt kellett venni Émánuelnek egy vallatásban, bejutnia a váci börtönbe, hogy beszélhessen Oszival,  és kiszabadítania őt onnan. Mikor már azt hihetnénk, hogy a dolgok jóra fordulnak, és hogy a főszereplőnk megszabadult fogságából, ismét más markába került. Szinte már egy Mr. Bean sztorihoz kezdett nekem a történet hasonlítani. Ott is, ha galibát okozott szegény Bean hiába próbálta azt megoldani, mindig még nagyobb kalamajkába keveredett. Az ilyen esetek egyrészt szórakoztatóak és lekötik az embert, másrészt feszülté is teszik, hiszen mi már előre érezzük sokszor, hogy ez lesz a vége, és valami mást kellene csinálni. Esetleg felbosszant minket, hogy miért nem cselekedik másképp a főhős. Nagyon jó volt azonban a regényben, hogy bár érezhető, hogy Émánuel nem fog egy könnyen ebből kikeveredni, de nem tudtuk kiszámítani mit hoz neki a holnap. Mindig, mikor már azt hittem, innentől kezdve kiszámítható lesz a történet, vett valami csavar, amitől a korábbi kalamajka teljesen a feje tetejére állt.

Volt egy romantikusabb szál is a történetben, a maga férfias módján. Én akár még többet is szívesen olvastam volt Émánuel és Imola viszonyáról, ráadásul kicsit rontott az összhatáson, mikor a fiú más hölgy szépségeiről áradozott, pedig Imola számomra szimpatikus karakter volt, jobb szerettem volna, ha a fiú is többre értékeli.

A legértékesebb ebben az egész történetben ez a Konrád és Wolffal alkotott hármas volt. Bárki méltán utálhatná a két bűnözőt, hisz agresszívek, szemrebbenés nélkül beáldoznak a céljuk érdekében akárkit és sokszor bosszantóan szűk látókörűek, de valahogy mégis közel kerülnek a szívünkhöz. Sokáig azt is hittem, hogy a történet mindvégig róluk fog szólni, és hogy talán életre szóló bajtársi viszony alakul ki a hármas között, mégis nagyot tévedtem a részletekben. Semmi sem lesz ennyire kiszámítható. Megtanítja nekünk a regény, hogy két bűnöző jelleme sokszor nem csak annyit takar, mint azt az emberek gondolnák. Igenis, vannak történeteik, átéltek dolgokat, valamiért eljutottak idáig, és lehetnek a rengeteg iskola nélkül is életrevalóak és bölcsek. Számos okosság az ő szájukból hangzott el, így végig azt éreztük, hogy Émánuel egy tanulási folyamaton megy keresztül, ahol korábbi értékrendje lecserélődik hála új ismertségeinek.

"Tudod, firkász, meglehet, hogy könyveket írsz, de rémisztően keveset tudsz az életről, akárcsak azok, akik naphosszat pusztán a kétfejű kecskéről szóló híreket követik."

Émánuel karaktere szimpátiát vált ki az olvasókból. Bár bűnöző társai esetlennek titulálják, férfiatlannak és nyápicnak, ennek ellenére látjuk mi, hogy semmi szokatlan vagy rossz tulajdonság nem rejlik a férfiban. Ő mindössze egy átlagos, normális fiatalember, normális élettel, míg a rossz fiúk egy korábbi, letűnt kor férfi ideáját jelenítik meg, ahol még az izom és a józan paraszti ész dominált. Émánuel egy modern fiú. Ennek ellenére a könyvben kicsit férfivá ért. Mindig is azt gondoltam, hogy azok az emberek, akik már sok mindent átéltek, valahogy emberibbek, barátságosabbak, szerethetőbbek, és ő is valóban egyre ilyenebbé vált a szememben. A sok szerencsétlenkedése és ellentéte a rossz fiúkhoz képest szórakoztató, talán az egész regényben az egyik legélvezhetőbb momentum. Külsőre én teljesen olyannak láttam Émánuelt, mint magát az írót, egy hasonló testalkatot, arcot, karaktert képzeltem magam elé. Sajnos ez talán örök rejtély marad számomra, hogy volt-e benne szándékosság, hogy magáról mintázta-e Márk, mindenesetre nekem már mindig ő marad Émánuel. Olyan ez, mint mikor egy könyvet megfilmesítenek. Kapsz készen egy szép kis gondolatot a fejedbe, és onnantól oda a kreativitásnak és esélyed sincs a tudatmódosításra, hiszen a fejedben már úgy élnek a karakterek, ahogy a vásznon.

"– Azt hittem, te valami kicseszett eszes kölyök vagy, ha már könyvet írtál, de a francba is! Látom, veled is csak sűrűbben vagyunk!"

Érdekes, hogy egy könyv, ami ennyire komoly témákról ír, és ennyi halálesetet tartalmaz, lövöldözést és erőszakot, az képes ennyire szórakoztató is lenni. Rég találkoztam már ennyire jól megfogalmazott, egyedi és tudatos humorral. Létezik olyan műfaj, hogy akciókomikum? Valahova oda tudnám sorolni a regényt. Vajon mi lehetett a cél? Hogy egy jót nevessünk? Vagy hogy egy színvonalas akcióregényt kapjunk? Annyi biztos, hogy mindkettő teljesült.

Nehezen találtam meg a regényben, mi lehetett a mélypontja, pedig tény, hogy minden regénynek akad ilyen. Talán az, hogy túl hasonlóak voltak egymáshoz a szereplők szavai? Egy kicsit mindenkiben ott éreztem ugyan azt a stílust, beszédmódot. A könyvnek talán két rövidebb része volt, ahol egy kicsit lassított a cselekmény, és egy várakozással teli időszak került leírása, talán a legtöbb olvasó, itt tenné le a könyvet.

Nehéz megfogalmazni, de Márknak van egy egészen egyedi stílusa, amit nem tudnék megmondani, hogy azért ennyire tökéletes-e, mert rengeteget dolgozott rajta, és minden mondatát addig- addig rágta, míg nem tetszett neki, vagy csak ő szimplán ilyen, de boldogok lennének a hétköznapjaim, ha ilyen szépen, választékosan és stílusosan tudnám én is kifejezni magam, mind a főiskolán a vizsgáimon, mind a munkahelyen. Hátha a könyvet olvasva, remélem ragadt rám is valami így a könyv befejeztével.

Akkor derült fel igazán még az arcom, mikor megláttam, hogy Vác is szerepel a könyvben helyszínként. Ilyen közel még egy történet sem járt a lakóhelyemhez, amit olvastam, olyan reálisabbnak, és magamhoz közelebbinek éreztem ez miatt az egész cselekményt.

Nem tudnám beskatulyázni ezt a regényt, hogy csak fiúknak vagy lányoknak ajánlanám, vagy épp fiataloknak vagy nagyoknak. Inkább annyit mondanék, hogy ha én huszonéves nőként élveztem, akkor szerintem bárki másnál lehet ez hasonlóan, a férfiaknál pedig főleg. Aki ezt a művet a kezébe veszi ritka színvonalas írást fog kapni, egy egész tárnyi humorral és több száz oldalon át tartó kalandot és fordulatosságot. Talán emellett egy egészen új élménnyel is gazdagodni fogtok, akárcsak én.


Értékelés: 10/10

Bár mostanában ahhoz ragaszkodtam, hogy recenziós példányt nem értékelek pontokban, hiszen valaki számára esetleg ez nem lenne hiteles, néha még magam számára sem az másoké. Ehelyett inkább leírom szavakkal mindazt ami tetszett, és azt is ami nem, és mindenkire rábízom, melyik részlet marad meg ebből számára. Itt azonban kivételt tettem, mert szeretném, ha mindenki kedvet kapna az olvasáshoz, mert igazán jó volt ez a regény.


Kedvenc pillanatok:

Bár Émánuel szerencsétlenségeinél gyakran fogtam a fejem, hogy "Jajj ne, már megint? Ne tedd ezt..." , mégis az ilyen jelenetekhez köthetőek az én kedvenc pillanataim. Mikor bevetés közben elbaltázott valamit, vagy éppen mikor nem tudta tartani a fene nagy száját, pedig szavaiból mindig baj lett. Émánuel nem tört meg nyomás alatt, egyre inkább felbátorodott, még inkább szajkózta a magát, miért is ne, ha már egyre kevesebb a vesztenivalója. Tehát végig hű maradt személysigéhez és nekem ez volt benne a legszebb.


A borító:

A fehér szín a kedvencem, így hát nem nevezném magamat elfogulatlannak. Olyan ízléses az egész, mint Márk írói stílusa is. Azt nem tudom teljes egészében mondani, hogy visszaadta azt, amilyen a könyv, de hogy nagyon tetszik a polcomon, az biztos. Én a vért és az írógépet látva egy krimit képzeltem volna magam elé, vagy egy fekete- fehér akció dús némafilmet.


Hatalmas köszönet a példányért az Athenaeum Kiadónak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése