2015. november 4., szerda

Amy Fritzpatrick - Au-Pair voltam...

avagy használati útmutató utazni vágyó „baby-sittereknek”, családjuknak és leendő fogadó családjuknak



Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 45 oldal (PDF)

E-book formájában megvásárolható itt!




Fülszöveg:

Amy első könyve nehéz témát boncolgat.

Saját személyes élményei alapján bemutatja ennek a munkának a szépségeit és árnyoldalait, illetve ledönti az au pairekkel kapcsolatos sztereotípiákat.


Kedvenc idézetek:

„Igazából a honvágy csak akkor jöhet elő egy adott helyen, ha Te magad unatkozol. Ha unatkozol,
akkor agyalsz, ha agyalsz, akkor elkezded magadat nagyon sajnálni, és a körülötted lévő világ szép napfényesből komorrá válik.”


"Nincs olyan, hogy lehetetlen, csak tehetetlen"

"De azért vannak előnyei egy ilyen programnak. A gyerekek megtanulják a türelmet, a toleranciát, képesek alkalmazkodni egy új helyzethez, és sokkal többet látnak a más országok kultúrájából. Nem utolsósorban pedig megtanulnak egy másik ország nyelvén beszélni. Szerintem okosabbak, mint az átlaggyerekek, sokkal hamarabb értenek meg bonyolultabb dolgokat – pont a többnyelvűségük miatt, és azért, mert sokkal szélesebb látókörrel rendelkeznek."

"A honvágy egy alattomos dolog. Akkor jön elő, amikor azt hiszed, hogy minden rendben van. A dal a rádióban, egy üzenet a telefonodra, egy illat az utcán."

 "Bízz magadban és abban, hogy mindig a lehető legjobb döntést tudod meghozni!"


A véleményem:
Amy Fritzpatrick könyvével egy olyan művet ismertem meg, amihez hasonlót még keveset olvastam az életem során. Egyszerre kaptam ugyanis egy olvasmányos élménybeszámolót, ami felért bármilyen regényhez érdekességében, és egy ismeretterjesztő kis kézikönyvet, ami gyakorlati tanácsokat nyújt egy adott témában, ez a téma pedig nem más, mint az au pairség. Én magam ezt a szót októberben hallottam először, mikor volt szerencsém találkozni az írónővel. Magát a jelenséget, szakmát viszont már korábban is ismertem, az én ismerősi körömből is töltött külföldön egy lány egy hosszú évet, erről kaptam is egy csodálatos élménybeszámolót.
A könyv leírása alapján Amy ledönti az au pairséggel kapcsolatos sztereotípiákat és őszintén ír annak előnyeiről, és hátrányairól, nehézségeiről és örömeiről. Én magam ezekkel a sztereotípiákkal szerencsére nem találkoztam, és nem is gondoltam volna, hogy egy könnyű vállalkozásról van itt szó, ugyanis nekem nem lenne bátorságom belevágni egy ekkora hatalmas kihívásba, már csak a nyelvi nehézségek miatt sem, amik külföldön várnak egy előtte csak magyar iskolákban tanult diákra.

„Az au pair nem prostituált, aki két életet él, hanem egy felelősségteljes ember, aki egy kulturális nyelvprogram miatt került egy másik országba. A fogadó anyuka pedig nem egy hárpia, aki kihasználja az au pairt és cselédként kezeli, hanem munkatárs, akire élete értelmét bízza. Ez mindenkinek hasznos és kifizetődő.”

„Én hiszem azt, hogy fél év angol környezet többet ér bármennyi magyarul tartott óránál.”
Az írónő történeteit először saját blogos felületén tette elérhetővé az olvasói számára, ez mára viszont megszűnt, így ezek csak e-book formájában érhetőek el az interneten nem egy nagy összegért.  Mivel egy keveset tárgyalt témáról van szó, ami egy egészen zárt világot tár a szemünk elé, így amennyiben ilyen jellegű kalandra vágynék, mindképp megvásárolnám ezt a könyvet. Akiket viszont nem érint a téma, ennek ellenére sem fogják unalmasnak találni, legfeljebb a könyv második, ismeretterjesztő részét, mert a mű első fele regényhez hasonló formát öltött, két őszinte, ledöbbentő és nem mindennapi történetet tár fel két különböző családnál eltöltött au pairségről.
Felépítésében tehát a könyvet két részre oszthatnánk, az első része az, mikor láthatjuk Amy két történetét egy igazán kellemetlen, és fájdalmas au pair létről, és egyet, ami már az előző hibákból tanulva jól sikerült. A könyv második fele, pedig ahogy már írtam, gyakorlati útmutatóként szolgál. Én úgy vélem, hogy ez a második rész akár kihagyható is lett volna a műből, ugyanis a történeteket olvasva is bárki letudja vonni a tanulságokat, és minden egyéb információt, amit később az írónő kigyűjtött. A lustáknak tehát kedvez az írás, azonban én mégis arra sarkallnék mindenkit, hogy a könyv elejét olvassa át figyelmesen, és próbálja meg mindenki maga leszűrni a fontos információkat, ebből tanulhatunk igazán. Arról már nem is beszélve, hogy ezekkel az apró történetekkel a megszerzett tudásunk nem marad felszínes, hanem maradandó lesz, annyira sokféleképpen kötődni fog hozzánk érzelmileg is az információ.
Az én képzeletemben az au pairnek vágyók két tábora létezhet: az egyik, aki nyelvet szeretne tanulni, a másik, aki kalandra vágyik és kihívásokra. Amy mindkettőhöz, de talán picit jobban az első kategóriához tartozik. Mikor arról mesélt, hogy egyik kedvenc világsztárja érkezett Magyarországra, mégsem tudott azzal beszélgetni, attól a ponttól én teljesen magaménak éreztem a történetet, mivel velem is megesett ugyanez. Tavaly nyáron a Guns N Roses basszusgitárosa Magyarországra érkezett. A rajongók lehetőséget kaptak, hogy kezet fogjanak és beszéljenek vele, Duff mondott is nekem valamit kedvesen angolul, én pedig a mai napig azon elmélkedem, mi lehetett az. Borzalmas érzés. Ennek ellenére nem kezdtem az angol tanulásba, mert szörnyen távol áll tőlem a nyelvhasználat, zavarba hoz, megijeszt a szóbeli idegen nyelvi kommunikáció.
A könyv elején elmesélte az írónő röviden korábbi életét is, azt, hogy milyen események motiválták ezt a nagy döntését. Olvashattunk a felkészülés fázisáról is, majd az utazásról és végül minden fontos eseményről, ami Írországban érte Amyt. Ezek az első au pairral töltött hónapok sokkolóak és felháborítóak lesznek, ugyanis a lány egy olyan családhoz került, ami képtelen volt egy au pair tisztességes fogadására, egy életvitelre alkalmatlan lakrészt biztosítottak a lánynak, folyamatosan bírálták őt, cselédként dolgoztatták és semmilyen emberséges magatartást nem tanúsítottak felé. Megrázó lesz tehát ez a mese, azonban nagyon érdekes és tanulságos. Csak megerősített engem ez a történet abban, hogy valóban a rossz emberek elégedettek magukkal, és bírálnak másokat, miközben magukban nem veszik észre a hibákat, míg a tisztességes szerény ember épp ellenkező módon cselekszik.
A második, Hollandiában zajló mese éppen az előző kontrasztja lesz, ugyanis a rossz élmények ellenére Amy azonnal egy újabb kihívásba kezdett, felkeresett egy au pair közvetítő céget és mindent a lehető leghivatalosabb formában próbált leszervezni korábbi negatív tapasztalatait a készülődés során hasznosítani. Az eredmény nem is maradt el ez esetben, ugyanis ez a második au pairként eltöltött év fantasztikusan sikerült.

Számomra mindkét történet olyan érdekes volt, mintha egy regényt olvasnék, izgalmas, és ledöbbentő. Szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy jó érzés benézni kicsit a zárt ajtók mögé, és megnézni, mi zajlik egy ilyen családnál. Az első történet esetén már akkor szörnyen felkeltette az érdeklődésem a szituáció, mikor az írónő említést tett arról mennyire borzalmas tapasztalatokat szerzett, elképzelni sem tudtam ugyanis, hogy mik történhettek, amik ennyire megrázták, majd később a történethez érve minden sora egyre kíváncsibbá tett, és feszültebbé, hogy vajon ennek mi lesz a vége. Happy end biztosan nem.

Mindkét élménybeszámoló rövid lesz, lényegre törő, csak az érdemi része van elmesélve a történteknek, azok azonban részletesen, őszintén, tabuk nélkül. Voltak részek, ahol nekem is sikerült elérzékenyülnöm, átélni az eseményeket, így ebből a szempontból is érdemes ezeket elolvasni, nem beszélve arról, mennyi erőt és tanácsot meríthetünk belőlük.

Mi az, amit hiányoltam a két élménybeszámolóból? Kicsit több részt szenteltem volna a nyelvhasználathoz kapcsolatos résznek, ugyanis engem az foglalkoztat a témában leginkább, hogyan érteti meg magát valaki külföldön egy kezdetleges nyelvtudással. Számomra ez lenne az egyetlen visszatartó erő az utazás ellen, mert ha egy némettel beszélgetek, egyszerűen megijedek, lefagyok, nem jut eszembe, amit mondani szerettem volna, és ha a helyes nyelvtani szabály nem jut eszembe, akkor inkább el sem mondok hibásan egy mondatot. Kész káosz, és szívroham az egész téma számomra. Ezt vajon Amy hogy győzte le a kezdetekben? Végül milyen nyelvtudásra tett szert? Honnan hová érkezett? Azt viszont, hogy a gyermekektől mennyit tanult örülök, hogy megemlítette, mert csakugyan én is azt tapasztaltam a Németországban eltöltött pár hetem során, hogy a gyermekektől tanul a legtöbbet az ember, ugyanis ők lelkesek, türelmesek az idegenekkel és nem bonyolult dolgokat próbálnak nekünk átadni, hanem a legegyszerűbbeket.

Stílusában, beszédmódjában olyan volt az írónő, amilyen a valóságban is, saját szavakkal megfogalmazta élményeit, és egyszerűen, emberien átadta azokat.

A második gyakorlatiasabb rész a résztvevő felek számára nyújt gyakorlati tanácsokat. Ide tartozik maga az au pair, a fogadó család, és a saját család, párkapcsolatban élők esetén a másik fél, vagy éppen az au pair közvetítő iroda.  Kapunk egy előzetes teendő listát az utazás előtti időszakra, egy csomaglistát a bepakoláshoz, és például egy összefoglalót az au pareknél hasznos készségek listájáról. Számomra ez az összefoglalás, ahogy már írtam tetszett, viszont akár ki is hagytam volna a történetek miatt és a saját tanulás érdekében. Ehelyett a könyv többször is elismételte a fontos gondolatokat.

Olykor egy kicsit provokatívnak éreztem a leendő au pairek felé feltett kérdéseket. Többek közt ilyen volt, mikor az írónő megkérdezte tőlünk: alkalmasak vagyunk-e egy két éves gyermek felügyeletére? Az ilyen formában feltett kérdések azt sugallnák felém, hogy nem, nem vagyok alkalmas. Jól sikerült érzékeltetni a téma komolyságát, viszont inkább volt eltántorító, mint bátorító jellege ennek a résznek.

A könyv utolsó oldalai egy angol nyelven megfogalmazott szerződésmintát adnak az olvasóknak, és egy rövid angol és holland nyelven kigyűjtött általános kifejezés gyűjteményt.

Úgy vélem egy ilyen könyv megalkotása nem lehetett nehéz olyan szempontból, hogy pusztán saját élményeinket kell hozzá leírni, mintha naplót vezetnénk, mégis a maga egyszerűsége ellenére egyrészt rengeteget jelenthet olyan emberek számára, aki kiutazni vágynak, mivel kevés magyar szakirodalom található a témában, de még azt is eltudom képzelni, hogy külföldi sem sokkal több. Persze valamivel több kellett Amynek egyszerű naplóírásnál, ugyanis szükség van egy ilyen összefoglalóhoz egy nagy adag önismeretre, képesnek kell lennünk magunkban meglátni a hibákat és beismerni azokat, tisztán látni, külső szemlélőként egy szituációt, amit átéltünk, de ugyanakkor magát az egész au pair témát is. Szerintem ennek a könyvnek a megírása egy kreatív ötlet volt, és bárki számára élvezhető, ugyanakkor informatív és hasznos. Az itt kapott tanácsok kétségkívül sokáig meg fognak maradni az én fejemben is, hisz annyiféle érzelem, szituáció és jó tanács volt hozzájuk kapcsolva a műben.


Kedvenc pillanatok:

Talán az volt a könyvben számomra a kedvenc rész, mikor az írónő végre elkezdte azt kapni, amiért már jó ideje küzdött. Egy kellemes légkört, nyelvi fejlődéseket, barátokat, jó kapcsolatot a fogadó család gyermekeivel. Az első történetet követően, mikor láthattuk, hogy a lány nem adja fel, szerintem nincs élő ember, aki ne várta volna, hogy most már következzen a boldog befejezés.


A borító:

A fehér szín az egyik kedvencem, ezért tetszik ez az egyszerű fehér háttér, a rajzok kifejezőek rajta és aranyosak. Mikor gimnazista voltam a fiatal rajztanárnő egyik alkalommal éppen ilyen alkotást várt tőlünk is, olyat amiben egyik alakzat következik a másikból összefüggéstelenül, én imádtam ezt a feladatot. Még inkább feldobná a külsőt, ha csak ezek a rajzok színesek lennének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése