2015. december 15., kedd

A. M. Aranth - Dobszó a ködben



Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 360 oldal
Téma: fantasy, misztikus

A könyv ide kattintva megrendelhető!


Fülszöveg:

Amy Soleil élete nem egyszerű. Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.

Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.
A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.

Kedvenc idézetek:

"Amikor csak egy gombnyomás, és világosság támad, könnnyen elfeledjük, mennyit is ér egy egyszerű, gyenge kis fényforrás a ködben, a sötétben, ha nem tudunk világosságot varázsolni."

"– Mindenre lehet táncolni, Amy. Még a csöndre is. Sőt, talán a csöndre lehet a legjobban."

"Azt beszélik, minden okkal történik."

A véleményem:

Egy regény, amit bármerre néztem, mindenhol ott láttam: lépte-nyomon belebotlottam a Molyon, olvasói blogokon vagy éppen egy-egy beszélgetésben. Őszintén örülök, hogy végre én is megismerhettem, most már nem érzem úgy, hogy valamiből kimaradtam volna, vagy hogy egy híres, kedvelt, magyar művet ne ismernék. Persze, van mit pótolnom még a külföldiek terén is, ha például Ken Folettet vesszük alapul, vagy George R. R. Martin sorozatát... Ezek az én szégyenfoltjaim.

Aranth műveit idén ősszel volt szerencsém megismerni, olvasásomat A liliom korával kezdem. Ezzel az írással egy nagyszerű steampunk történetet ismertem meg, ami világszínvonalú stílusban íródott. A világfelépítése jócskán megmozgatta az agyunkat, ám rövidre és tömörre sikerült. Érdekes volt ehhez viszonyítva nézni az író első könyvét. A kettő valami teljesen más stílusban íródott, alig tudtam bármilyen párhuzamot vonni közöttük. Míg az előző teljesen elrugaszkodik országunktól, és magyaros stíluselemeinktől, addig ez a mostani olyan ismerős érzésekkel töltött el, olyan közeli volt hozzánk. Míg A liliom kora nagyszabású volt, távoli, az érzelmektől sokkal inkább mentes, addig a Dobszó a ködben hétköznapi, érzelmekkel teli.  Nem tudnám kijelenteni, hogy az egyik egyértelműen jobb volt, mint a másik, mert mindkettő más miatt tetszett meg igazán.

A történet szerintem már sokak számára ismert, amit mégis úgy érzek, hogy érdemes lehet tudni az olvasást megelőzően, hogy egy igazi rejtélyes fantasyval van dolgunk. A Soeil házaspár Moonshadowba költözött Ashlyvel, az idősebb lányukkal, és ikreikkel Amyvel és Garyvel. A három fiatal a helyi gimnáziumba fog járni, ahol jó barátokra tesznek szert, és még egy igazán ígéretes zenekart is alapítanak az ikrek osztálytársaikkal. Végre minden a helyére kerül a család életében, egy szép ház, két jó barát Will és Jerry személyében, egy próbaterem a garázsban... Minden teljesül, amire vágynak.

Amy, a magas, szőke lány kiváló dobos és énekes, a banda kulcsszereplője. Az eseményeket az ő szemével látjuk, aminek igazán örültem, mert a lány már önmagában is egy érdekes karakter. Meglepett azonban, hogy egy férfi író lány bőrébe bújt annak ellenére, hogy rengeteg fiú is van a regényében. Ettől függetlenül nagy hitelességgel sikerült neki elénk tárni Amy lelkét és gondolatait.

A lány, mióta új otthonukba költöztek, egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel találja szemben magát, amit, mint minden történetben, itt ő is figyelmen kívül hagy a kezdetekben és valamiféle képzelgésnek könyveli el őket. Egy macska, aki folyton őt figyeli, a szülei különös beszélgetései Ashleyvel, amik egy olyan korábbi életre utalnak, amire a lány és az ikertestvére nem is emlékszik,  egy internetes közösségi oldal, ahol fenn van a saját profilja, miközben nem is ő készített... Egy idő után ezek az események Amyt arra sarkallják, hogy utánajárjon a számára érthetetlen jelenségeknek, és felkutassa a szülei által elszólt várost, ahol kell lennie valami kézzel fogható magyarázatnak is  a történtekre.

Ennyivel azonban nem értek még véget a talányok, bár sejtjük, hogy Amy valószínűleg sok mindent nem tud a múltjáról, elfeledte, mintha mi sem történt volna, ahogy Gary is, de ugyanakkor nem tudhatjuk, hová tűnt el az ikrek osztályfőnöke, kik azok a kék köpenyes férfiak és mit akarnak tőle. Mit titkolhat Amy elől az iskola igazgatója, ahogy a családja is? Mindezekre a kérdésekre fogunk választ kapni, ha türelmesen megvárjuk, míg Amy fényt derít rájuk.

Meglehetősen nagy részét teszi ki a könyvnek a zene iránti szeretet is, különösen a rock, a metál és hasonló műfajok. Amyék zenekara már az első pillanatoktól kezdve tökéletes összhangban működik, mintha egymásnak teremtették volna őket. Ott leszünk majd a próbáikon, a koncertjükön és a zenekar egész életében. Bámulatos szeretettel és átéléssel tud az író erről a témáról mesélni. Én magam is éveken át gitároztam, majd basszusgitárral zenéltem zenekarban, bár nagyon rövid ideig, és nem ekkora komolysággal. Annyihoz azonban elég volt, hogy díjazni tudjam ezen részeket. Tetszett ez a zenekar ötlet, aminek a felállásában hegedű is szerepelt.  A megemlített együttesek, stílusok is közel álltak hozzám, bár mint Amy, ezzel kicsit én is meg nem értett vagyok a magam világában. A hosszú, szőke hajú, fiatal lányokról ugyanis valamiért nem feltételezik, hogy a rock a kedvencük, pedig ha tudnák, amit én...

Ahogy írtam, számomra ismerős volt, és közvetlen a regény stílusa. Will és Jerry több gesztusa vagy kifejezése is általam ismert volt, vagy Amy szüleinek viselkedése is. Pl.: engem is napról napra azzal zaklatnak a szüleim, hogy ne mezítláb járkáljak a házban. Úgy éreztem ezek a részletek miatt, hogy az író élete is az enyémhez hasonló lehet, és ezzel olyan emberivé, ismerőssé, barátságossá vált számomra. Rengeteg időt fordított az író apróságokra, kis gesztusok kidolgozására, a humorra, és ezekkel tette érzelem telibbé és közelebbivé a regényt számunkra. Ez például A liliom korában teljesen másképp nézett ki.

Talán amire azt mondhatnám, hogy ebben én láttam, hogy az írónak ez egy korábbi írása, mint a Liliom kora, az maga a nyelvezet és a tartalom. A Dobszó a ködben sokszor a helyszínhez híven sulinyelven íródott. Talán rengeteg munka volt mögötte, hogy ilyen legyen, de azt is el tudnám képzeni, hogy az író mindössze leírta, amit maga elé képzelt, azzal a szóhasználattal, ahogy ő elképzelte, és nem pepecselt ennek szépítésével, formálásával, és ettől vált ez az egész hétköznapivá. Az elején még meglepett vele, nem is tetszett mindig minden szituációban, mert úgy éreztem, így bárki leírhatná azt, amit gondol, és voala: kész a regény. Azonban a végére nagyon jól meglett az összhang és az a mennyiség, ami élvezhető az adott stílusból. Mintha a szerző maga a regény közben is fejlődött volna.

Míg sok regényben a kezdés és a végjáték az erős, addig itt éppen a közepe tetszett a legjobban az egésznek. A zene, a nyomozás, és az a pár romantikus elem, ami olykor-olykor előkerült.

Még ha egy férfi  író női szereplő bőrébe bújik is, észrevettem, hogy ezekben a regényekben mindig a lányok a kezdeményező felek. Ez nekem azt sugallja, hogy a mai férfiak arra vágynak, hogy a nő tegye meg az első lépéseket. Ma már valóban sokkal inkább divatos, mikor egy lány vall szerelmet, és egy lány rajong egy fiúért, azonban mélyen belül mégis él minden nőben a vágy, hogy őt meghódítsák, érte tegyenek valamit. Ez az énem nem engedi, hogy szeressem a fordított felállást, és hogy ilyen regény megmozgasson, hogy szenvedélyesnek találjam. A romantikus szál tehát ebben a regényben sajnos nálam alul maradt, de mivel ez elenyésző része a könyvnek, nem volt hangsúlyos, ezért örülök neki, hogy minden más rendben volt, ami pedig fontos. És ez maga a köd. És ahogy a köd motívuma is mutatja a titokzatosság, a homályos fogalmazás, a sugallás, a varázslat.

A könyv végén volt olyan fantasy elem, ami nagyon tetszett, és egyedi volt, ötletes, senkinél sem találkoztam hasonlóval. Ugyanakkor voltak apró részletek, amik kicsit kacifántosabbra sikerültek, kiszámíthatatlanra, és valószínűleg esélyünk sem lett volna kitalálni őket magunktól, mert nem utalt rájuk korábban az író. Mindenesetre a fantasy műfajában egy nagyon színvonalas írás született, egyedi a maga témájával.

Különleges ez a regény, abból a szempontból, hogy nő a főszereplője, mégis szerintem a fiúk közt válhat a leginkább kedvencé. Jelenetei és stílusa alapján mindkét nem szeretni fogja, korosztály szerint pedig az iskolás évek hangulatát idézi elő a regény, úgyhogy a fiataloknak fog a legtöbbet nyújtani. Ha te is kedveled a rejtélyeket, sokat számít neked a barátság, a testvéri szeretet és a zene, akkor ebben a regényben igazán sokat olvashatsz róluk.

Értékelés: 10/9

Kedvenc pillanatok:

Engem az fogott meg igazán, mikor Amy végre magára eszmélt, a rejtélyek nyomába eredt, és ellátogatott korábbi lakóhelyére. Kíváncsian vártam, mit tud meg a lány a múltjáról, mivel jutunk mi közelebb a regény kulcsához. Imádom, ha egy szerző képes megmozgatni a mi gondolatainkat is.

A borító:

Én sajnos úgy éreztem, hogy sokkal kevésbé figyelemkeltő, mint a regény témája. Ha Amy jelent volna meg a képen, vagy a zene sokkal hamarabb felfigyeltem volna rá. Maga a misztikus hangulat, a köd és a lámpás viszont elengedhetetlen szimbóluma a regénynek, örülök, hogy ezek rajta vannak. Volt a könyvnek egy sajátos betűtípusa is, ami több helyen megjelent és amiről garantált, hogy mindig is a Holdárnyék sorozat fog eszünkbe jutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése