2016. március 12., szombat

Dodie Smith - Enyém a vár


Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: I Capture the Castle
Fordító: Till Tamás
Megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés: 1948
Oldalszám: 432 oldal
Téma: naplóregény, dráma
A könyv megvásárolható itt!

Könyvadatlap

Fülszöveg:

A tizenhét éves Cassandra Mortmain naplóját tartja kezében az olvasó. Cassandra egy omladozó kastélyban él nem mindennapi családjával: apja különc író ˗ aki első könyvével nagy sikert aratott, ám azóta egy sort sem képes leírni ˗, a nővére büszke szépség, a mostohaanyja festőmodell és naturista természetimádó, a szolgálatukban álló, elképesztően jóképű Stephen pedig reménytelenül szerelmes Cassandrába. A két nővér titokban szebb és jobb életre áhítozik, de anyagi helyzetük miatt erre semmi esély nem látszik. Ekkor azonban váratlan vendégek érkeznek…

Dodie Smith˗t méltán nevezik a 20. század Jane Austenjének: rendkívül életszerűen és sok humorral mutatja be a múlt század harmincas évei Angliájának vidéki és londoni életét. 
A szórakoztató és megindító történetet az angol olvasók a 2002˗ben szervezett „A nagy könyv” szavazáson beválasztották a top 100 olvasmány közé.

Kedvenc idézeteim:

"Milyen sok ideig tart leírni mindazt a gondolatot, ami az ember fejében egy perc alatt megfordul!"

"Ha valamilyen történetet kell kitalálnom, órákig tart, mire egy oldalt kipréselek magamból; a valóság áradata leírásának viszont csak az szab határt, hogy milyen gyorsan tud az ember lejegyezni."

"(…) a művészet feladata nem a kinyilatkoztatás, hanem hogy reakciót váltson ki az emberekből."

A véleményem:

Dodie Smith igazán figyelemfelkeltő író, Enyém a vár című könyvét számos szakmabeli elismerte, köztük, ahogy a borítón is látható, J. K. Rowling. Úgy vélem, ez az ajánlás az olvasók többsége számára sokat jelent, de ha ez még nem keltette volna fel kellőképpen a kíváncsiságunkat, ott van az a tény is, hogy sokan a 20. század Jane Austenjához hasonlítják az írónő stílusát. A Büszkeség és balítélet megalkotója mindig is nagy népszerűségnek örvendett, napjainkban azonban még annál is inkább virágzik az új Jane Austen kor. Az Angliában játszódó, régmúlt romantikus történetek napjainkban is a nők kedvencei, így a helyszín és az érintett téma is kecsegtető lehet az olvasók számára. Nincs kétség, a tények engem is magukkal ragadtak, hiszen kívánságlistára került az írás, amint a Ciceró kiadó megjelenéséről első ízben hallhattam.

Mikor megláttam ezt a gyönyörű magyar borítót az első gondolatom az volt, ez bizonyára egy régies, romantikus írás lesz a maga tipikus, divatos elemeivel, de ettől függetlenül, nekem való, élvezhető könyv. Már pár sor után rájöttem, mekkorát tévedtem, ebben a regényben ugyanis semmi sem volt szokványos. Az előző olvasmányaimhoz képest teljesen át kellett hozzá szellemülnöm, megszokni ezt az új kifejezésformát. 
Cassandra naplószerű feljegyzései, nem szokványos módon, egy átlagos hétköznapon veszik kezdetét. A lány éppen ül a szárítón, a lábát a mosogatóba lógatva, ugyanis azt hallotta, az írás művészetét akkor lehet tökélyre fejleszteni, ihletet nyerni hozzá, ha valamilyen szokatlan helyen végezzük azt. És miközben naplóján dolgozik, azonnal el is meséli, mi zajlik körülötte a jelenben. Bemutatja nekünk ódon lakhelyét, a várat, amiből bár már sokat visszakövetelt a természet, és a bútorzata is hiányos, de még így is takaros, és festői. És bemutatja a családját, aki egy híres írói múlttal rendelkező apából áll, egy hóbortos mostohaanyából, Topazból, egy szerető nővérből, aki gyönyörű teremtés, ugyanakkor semmihez sem ért igazán, és a szegénység is csúnya nyomot hagyott már a lelkén, ő Rose, és ott van még Thomas, a lányok öccse. A családdal él még Stephen is, a jóképű cselédfiú, aki reménytelenül szerelmes Cassandrába. 

Számomra ezek a hosszú leíró részek, amik az első ötven oldalt kitették, egy kicsit unalmasak voltak. Mikor az írásról beszélgettem másokkal, mindig azt tanácsolták nekem, hogy egy igazán erős, eseménydús, meghatározó kezdetet írjak, itt ez nem volt meg. Persze egy várban élő, hóbortos családról olvasni nem lesz soha érdektelen, így maguk a körülmények tompítottak ezen az érzetemen. Ahogy Jane Austen írásainál, így itt is, hozzá kell szokni a hosszas leíró részekhez, és a kevés párbeszédet, itt főképp, mivel ez egy napló. Olykor már napok is elteltek a lány életében, mire utólag leült, és megírta mi történt vele. Lineárisan haladt a cselekmény, ugyanakkor néha tudtuk, hová vezetnek az események. 

A sztori akkor kezdett igazán felpörögni, mikor megérkezett a két váratlan vendég a család főbérlőjének örökösei személyében. A lakbérek fizetése ekkora már idestova 2 éve elmaradoztak, így a család izgatottan fogadta a találkozást. Az írónő oldalakat szentelt arra, hogy érezzük, mennyire szegényes körülmények közt élnek Cassandráék. Stephen, a család szolgálója, már hónapok óta nem kapott fizetséget munkájáért, mégis ő lesz az egyetlen, aki képes lesz munkát vállalni, hiszen ért valamihez. Ezzel szemben Cassandra édesapja már 12 éve egy sort sem volt képes írni, Topaz festményei és modell karrierje sem akarja meghozni a várt sikereket, Rose pedig semmiben sem tehetséges. Thomas még iskolába jár. Nincs kétség tehát afelől, hogy Stephen és az áldott jó szíve az egyetlen remény. A váratlan vendégek érkezése azonban új kapukat nyit meg a család előtt. 

Bár ez a mese Cassandra tollával íródik, mégis Rose lesz az események középpontjában. A nővérének ugyanis feltett szándéka kitörni a nyomorból és hozzámenni az egyik fiúhoz, Simonhoz, hisz ő a várományosa az üresen maradt hatalmas birtoknak. Mellette többé nem kellene éheznie vagy fázna, sőt még saját törölközői is lehetnének, ami eddig luxusnak számított. A tervekhez sajnos szerelem még nem párosult, azonban honnan is tudhatná egy lány, hogy szereti-e a szóban forgó férfit, ha attól még egy csókot sem kapott? Cassandra minden igyekezetével azon lesz, hogy testvére és kiszemeltje közt létre jöhessen ez a szerelem. Nem fog azonban untatni minket Cassandra élete sem, ugyanis Stephen, a görög istenekre hasonlító, jóképű szolgáló fiú már gyermekkoruk óta szerelmes belé, mikor csak teheti próbál a lány kedvébe járni. Ott van Neil is, a fiatalabb örökös, aki jóképű és kedves a lánnyal, ugyanakkor Simon pedig az a férfi, akivel Cassandra lelke és gondolatai tökéletesen azonosulnak. 

A regény nagy kérdései tehát ezek lesznek: A három közül, melyik férfiba szeret bele Cassandra? Képes lesz-e a család kitörni szorult helyzetéből? Meddig tart még az írói válság Cassandra édesapja számára? Képes lesz valaha újra írni? Rose valóban beleszeret Simonba? 

Míg a legtöbb mű esetén, gyakori séma, hogy kapunk egy izgalmas kezdetet és egy lezárást, ezek közt pedig egy olykor lapos, vontatott részt, addig itt nehezen indul be a cselekmény, fokozatosan építkezik a regény, míg a háromnegyedénél elérte számomra a katarzist, a vége pedig megint csak elszomorított. Ez a lezárás az, ami miatt nem lehetett nálam 10 pontos a regény. Nem tudnám azt mondani, hogy ez a befejezés határozottan pozitív vagy szomorú lett volna. Nagyon sok kérdést szabadon hagyott az írónő, csak a fantáziánkon múlik, melyik szereplőnek, milyen élet jutott osztályrészül. Nekem azonban volt, aki csalódást okozott, és nem volt képes ezt a történet végére jóvátenni. 

Ebben a műben semmi sem lesz egyértelmű, magától értetődő, vagy kiismerhető. Nem követi a ma divatos regények ívét, ahogy egy kiszámítható logikus menetet sem. Azt sem tudtam, mire számítsak a következő oldalon. Ez egy dráma, ahol meg is jelennek a drámai fordulatok. Valóban emlékeztetett a regény stílusa Jane Austenéra, bár ott a lezárás mindig olyan békésebb volt és boldogabb. Itt pedig elgondolkodtató, és érzelmeket kiváltó. 

Ami nagyon tetszett Cassandra naplófeljegyzéseiben, hogy sugárzott belőlük az élet, az érzelmek és a valóság. Mikor a lány szerelembe eset, úgy cikáztak a gondolatai egyik kimenetelről a másikra, hogy az egy valós élethelyzetben is meg szokott velünk esni. Ebben a regényben semmi sem volt mesterkélt, inkább minden olyan emberi. Ezen kívül művészi volt a maga kis hóbortjaival. Humora sem hasonlítható korunkéhoz, teljesen elragadó. 

Korábban sosem olvastam az 1940-es évek vidéki életéről, jó érzés volt megismerni egy új világot, a maga szépségeivel és nehézségeivel. Táncolni a bakelit lejátszó zenéjére, egy várárok tavában úszni az éjszaka leple alatt, romantikus sétákat tenni a szabadban… Ezt a hangulatot számomra már csak egy igazi történelmi romantikus tudja visszaadni, mert a mai romantika már teljesen más érzetet kelt. Olvashattam arról, milyen lehet egy kastélyban élni, művész családban nevelkedni, éhezni és szerelembe esni. Részt vehettem egy felnőtté válási folyamaton, ahol Cassandra kész nő lett, aki átélte a fájdalmat és a vágyakozást, ezáltal pedig igazi íróvá válhatott, kalandokkal a háta mögött. Pusztán egy ennyire fantasztikus jellem képes még a nehézségekre is úgy visszagondolni, mintha azok az élet fontos velejárói lennének, ahogy az írásé is. 

Ilyen főhősnővel, mint Cassandra, még sosem találkoztam. Ti olvastatok már olyan lányról, aki számára nem önmaga a legfontosabb, és nem is körülötte forog minden? Olyanról, aki naiv, szerény és ártatlan a világhoz, és új felfedezésekként éli meg a mindennapokat? Aki nem ugrana az első jóképű fiú karjába, sőt nem venne részt egy kalandban, ha éppen máshol van rá szükség? Vagy olyanról, aki képes a rossz dolgokat is valami jó kezdeteként megélni? Nem véletlenül lett éppen ez a lány Rowling kedvence. Mikor nem volt képes azonosítani a lány saját érzéseit, kicsit távol került tőlem, mert én világ életemben tudtam mit akarok, és mivel/ kivel kapcsolatban, mit érzek, de kétségkívül érdekesebbé vált a regény az által, hogy nem voltak kiszámíthatóak Cassandra érzései, melyek vezették őt. 

Simon és Neil minden hibája ellenére pozitív színben tűnnek fel a regényben, igaz, rokonságuk hagy némi kivetnivalót maga után. Rose azonban teljesen megosztó személyiség volt a számomra, úgy vélem ezzel mások is így lesznek. Cassandra szemüvegével nézve a lány jószívű, tökéletes nővér, én viszont nem mindig láttam így. Az írónő általa mutatta be a gazdagság árnyoldalait és hatását az emberekre. Bár esküdött rá Rose, hogy minden, amit tesz, nagyrészt a családja érdekében teszi, én azonban jellemében nem véltem felfedezni ezt a fajta önzetlenséget. Cassandra naivan tekintett Rosera, azt gondolta, képtelen lenen szerelem nélkül házasodni, és hogy mások érzéseivel sosem játszana, ugyanakkor figyelmetlensége szörnyű következményekkel járt. Végül a szereplők zöme Rose játékának esett áldozatul, ahol legtöbbször senki sem azt kapta, amire vágyott. Kegyetlen játék volt ez, aminek szemtanúi lehettünk. Fájt a szívem Cassandráért és Stephenért. 

Öröm volt tehát életemben először egy igazi 1940-es évekbeli élményt kapni, egy Jane Austen regénybe illő kalandot. Ritkán olvashattam szerelmi ötszögről is, ahol bár a mellékszereplők végkimenetele számomra nem okozott meglepetést, Cassandráé viszont annál inkább. A főhősnőnk tiszta jellemével mindenkinek a szívébe lopja majd magát és talán olyannyira kedvencünké is válik majd, mint amennyire Rowlingnak.

Összefoglalás

Imádtam a könyvben
Fejlesztési lehetőség
szerethető főhősnő
eseményekkel telibb kezdett
szerelmi sokszög
kevesebb leíró rész
kiszámíthatatlan fordulatok
egy pozitívabb lezárás
gyönyörű írói stílus
a regény korszaka


Kinek ajánlom:

Akiket első körben meg kell említenem, az mindenképp a Jane Austen regények és társaik szerelmesei. Ezen kívül élvezni fogja az az olvasó, aki megunta a ma divatossá vált témákat, regényfelépítéseket, és valami igazán másra vágyik. A kiszámíthatatlanság kedvelőinek. Művész lelkeknek és az írás megszállottainak. 16 éves kortól minden nőnek.

Címszavak:

írás, szerelmi sokszög, dráma, szegénység, érdekházasság, London, vár, vidéki élet, 1940-es évek

Első mondat:

"A mosogatóban ülve írok."

Kedvcsináló:

Egy ódon kastély, benne egy hóbortos családdal, amely szegény, mint a templom egere.
Egy író édesapa, aki egy évtizede képtelen újat alkotni és ez által családját eltartani.
Egy szerető testvérpár Cassandra és Rose személyében.
Két váratlanul felbukkanó gazdag vendég.
Egy terv, ami képes lehet megmenteni a családot.
Egy szövevényes szerelmi játék, melyben nem tudni, melyik szereplőnek, kihez húz a szíve.
Mindez Cassandra, az ártatlan írónövendék naplójára vetve.

Értékelés: 10/9

A borító:

Cassandra a naplójában mindenkire nagy figyelmet fordított, de mivel magára kevesebbet, ezért nem tudtam meg, hogy is fest ő igazából. Szőke, mint a filmadaptációban, vagy barnás hajárnyalatú, mint a borítón? A filmet megtekintve, most már szőkének képzelem, ugyanis ez jól tükrözi ártatlanságát. Ez a fiatalnak látszó szereplő a borítón a regény során töltötte be 18. életévét, ezért modellként egy idősebb karaktert választottam volna. A hangulata viszont megnyerő lett a könyvnek. A napló és az írás a mű legfőbb motívuma, minden erre vezethető vissza, így ennek helye van a történet elején. Ez a borító visszaad valamicskét abból, amire számíthatunk, és jelzi, hogy a múltba repülhetünk a regény által, ezért sokak figyelmét képes

Filmelőzetes



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése