2016. április 10., vasárnap

Március




Ez a Március igazán a könyvmolyok kedvenc hónapja lehetett, így több szempontból az enyém is. Csodálatos volt az idő, ezért a napon olvashattunk, vagy éppen színezhettünk az udvarra kifeküdve. Ezen kívül két hosszú hétvégénk is volt az ünnepek miatt. Sajnos ebből az egyiken nagyon beteg voltam, de legalább tanítási nap is alig volt a hónapban, ezért nem kellett tanulással tölteni az időt. A Könyvfesztivál már hamarosan itt van, egyre több hírt kapunk az új megjelenésekről. Én egyre izgatottabb vagyok az eseményt illetően, nagyon várom. A tavalyi évben nem jutottam el erre a rendezvényre, mindössze tavaly előtt, amikor is nagyon jól éreztem magam. Azonkívül, hogy a hónapban több könyvvel is gazdagodtam, több helyen jártam, amik feltöltöttek, mint például az Álomgyár Kiadónál, vagy éppen könyvtárban. Hetekre elegendő olvasmánnyal megleptem itt magam, így olvasásban sem volt hiány a hónapban. Sajnos ezzel szemben a jövő nem túl fényes, májusban legalább öt vizsgának nézek elébe, és már április végén is lesz egy.
El kell kezdenem tehát többet foglalkoznom a tanulmányaimmal és kevesebbet az olvasással, de biztos vagyok benne, hogy jutalomként, mindig ott lesz a napjaimban pár fejezet. Többször elkezdtem a hónap során mozogni is az olvasás mellett és diétázni, azonban ezeket a hatalmas fellángolásaimat nagyon jól képes megölni egy rossz élmény vagy felmerülő probléma, mert ilyenkor az agyam azonnal arra áll át, és megszűnik foglalkozni a korábbi fókuszpontjaimmal. Mégis remélem, hogy még a nyár előtt lesz alkalmam kicsit mozogni is, többet biciklizni, túrázni és kardió edzéseket tartani, mert a sok ágyban gubbasztás mellett ezekkel lenne kiegyensúlyozott az élet. A könyvkritikák felett még most is igaz, hogy többször napokat ülök, és kicsit le is vagyok maradva az elolvasott könyvekhez képest a megírt értékelésekkel, mindenesetre remélem hamar sikerül felvennem újra magammal a fonalat.

Olvasmányaim:

A hónap során öt könyvet olvastam el, a hangsúlyt egyértelműen a romantika kapta. Azt kell mondjam, mindegyik írás nagyon tetszett és emlékezetes volt, ezért jól választottam, de talán ezek közül is nagyon kiemelkedő volt Dodie Smith - Enyém a vár című műve. Ez egy drámai regény a 20. századból, ami képes volt egy kicsit távolabb repíteni a többi olvasásélménytől, és valami egészen más tapasztalatot nyújtani, hiszen annyira hozzászoktam a mai regényekhez, hogy ez a korábbi mű meglepett, kiszámíthatatlanná vált számomra. 


Az öt könyvértékelést négy különböző kiadótól hoztam, tehát a széleskörű olvasásmódot nagyon jól sikerült most is tartanom. Az is szembetűnő változás az olvasásaim terén, hogy míg régen szinte kizárólag külföldi regényeket olvastam, addig mára megtanultam bízni a hazai szerzők tehetségében is, és az ötből négy könyv esetén már tőlük olvastam, Úgy érzem a hazai irodalom kezd megerősödni és felvenni a lépést a külföldi trendekkel, ezért bátrabban vehetek egy ilyen könyvet is a kezembe.





Dodie Smith - Enyém a vár
saját példány





Anne L. Green - A sötétség fogságában
saját példány




Borsa Brown - Az Arab szeretője
saját példány
A könyvről szóló értékelést itt elérheted.




Pirner Alma - Rúdtánc
saját példány
A könyvről szóló értékelést itt elérheted.




Tomor Anita - Álmodtam már rólad
saját példány
A könyvről szóló értékelést itt elérheted.



Könyvespolcom új lakói:

Négy könyvvel gazdagodott márciusban a könyvespolcom, ez éppen megfelelő arány, hiszen öt könyvet olvastam el, így fogynia kell a magánkönyvtáramnak is. A valóságban mégsem igaz ez az elmélet, ugyanis kölcsönzött könyvek is vannak nálam, és kölcsön olvasmányok, ezért a polclakóim többsége még várhat magára, azonban nagyon jó érzés, hogy mindig van otthon választék.


Decemberben történt, hogy befektettem három új fali polcra a szobámban, ezek sajnos a hónap végére azonban szintén teljesen megteltek, így újra odáig jutottam, hogy nincs hová pakolnom. Sajnos már hely sem marad a szobámban új könyvespolcoknak, ezért még nem tudom, mi lesz a megoldás, de annyi biztos, hogy már öröm körbenézni magam körül.







































Levia Anne - A múlt ára
Filmélményeim:

Miután az Enyém a vár című könyvet kiolvastam, hatalmas meglepetés volt azt látni, hogy ebből a műből már film is készült. 2003-as adaptációról van szó, mégsem futottam vele még össze ezek előtt. Csak egy rossz minőségű változatot tudtam elérni, de nem bántam meg, hogy ennek ellenére megnéztem. Fantasztikus volt egy olyan filmet látni, ami alig tér el a megfilmesítésre került műtől. Azok számára, akik szeretnék megismerni ezt a történetet, mind könyvben mind film formájában, azt tanácsolom, hogy a könyvvel kezdjék, mert kár lenne elrontani annak meglepetéserejét. Második filmélményem A kezdő volt, ami egy 2015-ös, nem egy könyv alapján feldolgozott mű.



Egyszerűen tökéletes volt mégis úgy, ahogy van. Régen élveztem már ennyire két órát. Nem akartam, hogy véget érjen. A film során közvetített üzenetek közül nem mindegyikkel tudnék azonosulni, összességében mégis annyira megszerettem, hogy újranézést követel. Az éhezők viadala utolsó része, a Kiválasztott 2, az előző két élményemhez képest egy kicsit gyengébb volt. A könyvet nem olvastam, mégis olyan kiszámíthatónak éreztem a történetet. Előre tudtam, kivel fog össze jönni a főhősnő, mi lesz a hatalmi harcok kimenetele és milyen zárójelenetre számítsak. Ezen kívül egyes részeket unalmasnak találtam. Az első két film hangulata itt már nem köszön vissza.






Enyém a vár  (2003)










A kezdő (2015)










Az éhezők viadala: A kiválasztott – Befejező rész (2015)
Márciusi eredménykimutatás

Elolvasott könyvek száma
5
ebből e-könyv0
ebből könyvtári könyv
0
Elolvasott oldalak száma
1628 oldal
Felkerült könyves értékelések száma
5
Új polclakók
4
Az idei évben elolvasott könyvek
16
Kikölcsönzött könyvek száma
4
Megnézett filmadaptációk
3

Ez történt a blogon
Hírek, érdekességek




Az Álomgyár kiadónál jártam

A hónap elején volt szerencsém személyesen is megismerni az Álomgyár kiadó munkatársait. Korábban mindössze egy könyvkiadó életét volt szerencsém közelebbről is megismerni, ezért ez egy fantasztikus élmény lett. A fogadtatás pedig nagyon barátságos volt. Még mindig meglepődöm rajta, hogy mennyire kevés hely és alkalmazott kell egy kiadó működéséhez, pedig valójában egy fél tucat szakember és egy helység bőven elég ahhoz, hogy egy ismert magyar kiadó elműködjön. A hónapban olvashattatok is tőlem két, a kiadó által megjelent művet, áprilisban a tervek szerint még két romantikus regényt fogok tőlük bemutatni.


Húsvéti nyereményjáték a blogon

Hogyha ünnep, akkor nyereményjáték. Nagy öröm volt számomra, hogy sikerült már veletek ünnepelnem a karácsonyt, a Valentin napot és most a Húsvétot is. A hónap során a blogon Johanna Basford – Kincses óceán című színezőkönyvét nyerhettétek meg. A nyertes Mészáros Szilvia lett, akihez azóta már egészen biztosan oda is ért a nyereménye. Sokan részt vettetek, ezért külön köszönet jár, de emellett az is fantasztikus érzés volt, hogy rengeteg ötletet kaptam annak terén, egy következő nyereményjáték során, minek örülnétek. Igyekszem a későbbiekben ezeket a kéréseket figyelembe venni, és valami jó ötlettel készülni.


A hónap kedvence

Borsa Brown - Az Arab

Egyre többen vagyunk

Emlékszem, mikor blogot indítottam számomra ez a világ idegen volt. Nem tudtam, hogy egy olvasói oldal nem pusztán abból áll, hogy azt elvezetjük és az olvasók majd a kereső oldalakból ránk találnak, hanem bizony egy blog több közösségi oldalon is fenn kell legyen. Ezen kívül fontos, hogy olvasói közösséget kovácsoljon. A Facebook oldalon, amiről kezdetekben azt gondoltam, szívem szerint el sem készítenék, hiszen azt sem tudom, hogy kell azt az olvasóknak bemutatni, másokkal megismertetni, a hónap végére már több, mint 890-en lettünk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt megélem. A blogon feliratkozottak száma is elérte a 220 főt, az oldallátogatottság pedig átlépte a 24 000 megtekintést. Bárhogy is alakul a jövő, ha többen, ha kevesebben leszünk, engem már boldogsággal tölt el az oldal vezetése.

Hermosa Lifestyle Magazine and Blog – újabb megjelent cikkek

Ahogy már azt idén megszokhattátok, több értékelésem is megjelent a Hermosa oldalán, a női magazinon, ahol az írók mind- mind bloggerek közül kerültek ki. Ebben a hónapban Anne L. Green – A sötétség fogságában című könyvértékelésemet olvashattátok itt, és Dodie Smith- Enyém a vár kritikáját.




Kedvenc idézetem lett

"(...) a művészet feladata nem a kinyilatkoztatás, hanem hogy reakciót váltson ki az emberekből"

"–Milyen sok ideig tart leírni mindazt a gondolatot, ami az ember fejében egy perc alatt megfordul!"

Dodie Smith - Enyém a  vár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése