2016. június 25., szombat

Ezren lettünk - Nyereményjáték

Talán ti is észrevettétek, hogy a közelmúltban átléptük a csoportban a várva várt ezres határt. Másfél évvel ezelőtt, mikor a blog elindult belegondolni sem mertem, hogy egyáltalán lesz, akinek tetszik majd az oldal, és rendszeresen követi az itt leírtakat, nemhogy egy ilyen jó közösségre leljek és barátokra, akik végre megértik az olvasásszeretetemet, mert egy cipőben járnak velem. Ezzel a nyereményjátékkal szeretném tehát megköszönni, hogy már ennyi ideje velem tartotok és minden biztatást, amit kaptam. A feladatok egyszerűek lesznek, jelen esetben semmi nyomozás, vagy munka nem vár rátok, mert a tapasztalatom az, hogy jobban szeretitek a könnyű játékokat és ez most nem is a kihívásról szól, remélem ennek ellenére valóban tetszik fog nektek.

A sorsolás július 3.-án lesz és két nyertest fogok hírdetni az alábbi nyereményekre a Facebook nyertes oldal segítségével. Sajnos csak Magyarországi címre tudok postázni, mert nagyon drága szállítást most nem engedhetek meg magamnak, de remélem ezzel nem lesz senkinek gond. Azért éppen ezt a két művet választottam számotokra, mert figyelembe vettem a Molyon szerepelő kívánságlistát, és számomra is ezek a közelmúlt legkedveltebb könyvei.

Nyeremények

1. Naomi Novik - Rengeteg című könyve

2. Soman Chainani - Itt nincsenek hercegek (Jók és rosszak iskolája 2.)


Feladatok

1. Legyél az Egyszer volt blog közösség tagja a Facebookon.


2. A nyereményjáték híre alatt (a blog Facebook oldalán) írd meg, melyik könyvre vágysz a kettő közül.
Amennyiben egyik mű sincs még meg neked, írhatod mindkettőt, így a sorsoláskor mindkét mű közül nyerhetsz.


3. Oszd meg te is a játék hírét.


Nagyon jó játékot kívánok mindenkinek!

Ha kíváncsi vagy a Rengeteg című könyvre, az erről szóló értékelést a képre kattintva elérheted

4 megjegyzés: