2016. december 18., vasárnap

Julianne Donaldson - Blackmoore





Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Blackmoore
Fordító: Molnár Edit
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2013
Oldalszám: 340 oldal
Téma: történelmi, romantikus
Sorozat: nem sorozat része

Fülszöveg:

Kate ​​Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.

Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért. 

Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt. 

Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani? 

Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.

Kedvenc idézetem:

"Még az egyértelműnek látszó eseteknek is többféle kimenetelük lehet…"

"(…) vannak szívességek, amiket nem lehet pénzen megvásárolni, és vannak olyan jótétemények, amiket csak szabad akaratunkból teljesíthtünk."

"Életemben először úgy éreztem, hegyeket tudnék megmozgatni."

A könyvről:

A tavalyi év folyamán jelent meg Julianne első könyve magyarul, az Edenbrooke. Már a gyönyörű, romantikus hangulatfestő borító is rengeteg olvasót megnyert magának, azonban a hír egyre gyorsabban terjedt, hogy ez a könyv bizony nem csak külsőre, hanem tartalmilag is csodálatos. A lehető legjobb döntés volt tehát ebben az évben kiadni magyarul az írónő egy másik művét is, a Blackmooret. Hasonlóan varázslatos külső, ismerős hangulat, és hasonló történet, ennyi elegendő a várható sikerekhez.

Az Edenbrooke alig pár hónappal ezelőtt nagyon mély benyomást hagyott bennem. Mind a történet, mind annak megfogalmazása közel állt a szívemhez, kísértetiesen hasonló volt ahhoz, ahogy én otthon, szabadidőmben a saját kis regényemen dolgozom. Másfelől a környezet, amiben játszódik a szerelmi huzavona, sokak kedvence, a viktoriánus kor. Mikor meghallottam a Blackmoore érkezését, engem arra késztetett, hogy napról napra újra fellátogassak a Könyvmolyképző oldalára, hogy le ne maradjak a megjelenés pillanatáról.

A festői környezet, ahol ezúttal járunk, az 1820-as évek angol lápvidéke. És azon belül is egy robosztus, ódon ház, ami többnyire a tengeri szellők morajától hangos. Ebbe az ismeretlen, rejtelmes Blackmooreba szeretne ellátogatni, akár a kislábujja árán is, Kate, a szerényebb családi körülmények közé született fiatal lány. Kate Worthington korábban soha nem kapott meghívást a szomszéd család, Delafield-ék várományos birtokára, pedig Sylvia és Henry Delafield a legjobb barátai már mióta az eszét tudja. Édesanyjuk Sylvia azonban nem zárta őt a szívébe, ráadásul Kate nővére, Elenor sem szépített a család amúgy is borzalmas ismeretségi esélyeit, hiszen kihívó viselkedésével, botrányos férjvadász módszereivel egészen Londonig eljutott Worthington-ék rossz híre. Idén azonban minden más lesz. Megérkezett a várva várt meghívás. De mit rejt vajon Kate számára a kísérteties Blackmoore, ahol össze lesz zárva az egyre jóképűbb férfivá érett Henryvel, és leendő menyasszonyjelöltével? Kate felett ott lebeg egy nem kívánt házasság lehetősége, miközben amire pedig igazán vágyik a szíve, az, egy kalitkába zárt madárnak elképzelhetetlen: elszökni Indiába az elvárások, a kényszerházasság, és egy reménytelen szerelem elől.

Már maga ez az aranyos történet is, amelyben a főszereplőnk egy madárhoz hasonlítja életét, aki egy aranykalitkába zárva vergődik, fantasztikus. De nem pusztán ez fogott meg ebben az írásban, hanem sokkal inkább a részletei, amik megalkotják ezt a mesét. A szerkesztésmód nem várt újdonságot hozott, mikor a jelenből elkezdte felidézni a múltat egészen 4 évre visszamenően. Ez, hogy két fronton közelítünk a cél felé újszerű és élvezetes megformálás mód volt. Ahogy robogtunk a végkifejlethez, úgy érkeztünk el a múltban is oda, hogy megismerjük Kate-t. Hisz tudtuk róla, hogy ő nem szeretne sohasem férjhez menni, vagy hogy Indiába vágyik, és hogy legősibb félelme, hogy hasonlítani fog édesanyjára és megszégyenült testvérére. Ugyanakkor nem tudjuk, hogyan alakult ki személyisége, és mi alapján hozott ilyen komoly elhatározásokat. Ezen kívül választ kapunk arra is a múltban kutakodva, mitől van olyan szoros baráti viszony Kate és Henry közt. Furcsállottam is az első fejezetek során, hogy már kész viszonyrendszert kapunk, aminek nem értjük mibenlétét. Én nem szeretem ha kifelejtenek a fontos részletekből, és elmondhatatlanul jó érzés volt, mikor rádöbbentem, hogy ezt itt nem fogják megtenni velem, csak bizonyos információkat csöpögtetve tár elénk az írónő.

A madarak iránti mélységes szeretet és annak metaforája az egész történetet végigkísérte. Még Kate szemöldöke is, mintha egy madár szárnyát formálta volna meg. A madarak utáni rajongás a két főszereplőnk legfőbb közös pontja volt: titkos jel, közös időtöltés, és még attól is több. Akár a madarakról társalogva is közvetíteni tudják egymás felé saját érzéseiket. Egyszerűen elképesztő volt ez az ötlet, és ahogy ezt az írónő végigvitte. Ilyen apróságok képesek az igazi hangulatfestésre és varázslatra. Ezek miatt fogunk emlékezni a műre még évek múltán is.

Az ódon, szeles kastély olyan hangulatfestő helyszín volt, ami erősen emlékeztet Jane Austen klastromára. Ott sem tudhattad, mit rejtenek a különböző zegzugok, ahogy itt sem, hogy éppen egy festmény mögött, nem rejlik-e rejtekajtó. A viktoriánus kor hangulatát biztosították a társasági összejövetelek, és azok az illembéli szabályok, amik szegény főhősnőnk életét is behatárolták. Ebben a korban minden a külsőségekről, a jó hírről és a rangról szólt. Ezt a gyönyörű korszakát történelmünknek már megszerethettük az Edenbrookeban is, vagy más kiadó kínálatában, például a Luxe girl sorozat kapcsán.

Ami talán mégis a legjobban érdekel mindenkit, hogy hogyan jelent meg a regényben a romantika. Azt kell mondjam, a napjainkban írott könyvekhez képest, egészen sajátos módon. Egyre nagyobb teret nyert az elmúlt pár évben az erotika műfaja, de már az ifjúsági könyv szerelmi jelenetei is egyre részletesebbek, szexuálisabb töltetűek. A Blackmoore viszont nem a mai korban játszódik, és nem is ma divatos stílusban íródott. Én, személy szerint imádtam a regényben, hogy egyes érintésekre is fejezeteket kellett várnom, nemhogy egy csókra. Bennem ez egy kellemes feszültséget keltett. Sokkal romantikusabb volt ez a könyv, mint bármelyik erotikus regény. kevesebbet mond, mégis többet érzel. Gondolj csak bele: Nem sokkal csodásabb a csók előtti pillanat, és az odáig elvezető út, mint maga a történés? Ez a könyv maga egy nagy pillanatra való felkészülés. És egyszerűen nem tudod letenni a kezedből, mert kimondhatatlanul várod, mikor következik be a nagy pillanat. Garantálom, hogy olyan jelenetek közepette senki sem fogja abba hagyni az olvasást, amiben Kate és Henry is szerepel. Az lehetetlen lenne.

Hozzá kell tennem azt is, hogy pozitív karakterekben sem szenvedtünk hiányt. Igaz, főhősnőnk makacsságát, túlzott vakmerőségét néha sokallhatjuk, de jobban megszeretjük majd őt, amint megértjük azok okait. Henry a legfigyelmesebb, legjóképűbb, legédesebb férfi karakter, aki elég erőteljesen hasonlít az Edenbrooke férfi karakterére, Philip-re. Érzelmei az arcára vannak írva, és sosem rejti azokat véka alá, csak éppen a szituáció nem engdei azokat pozitívan értelmezni. A negatív szereplők erkölcstelenek voltak, ugyanakkor nem voltak eltúlozva, ennek örültem.


Már csak az a kérdés, mindezek után, hogy egyetlen negatívumot sem tudok mondani a regény ellen, megszületett-e az új kedvenc, romantikus könyvem. Nem! Megszületett az új minden műfajában kedvenc könyvem! Ennyire még nem szerettem egy fantasyt, disztópiát vagy éppen krimit sem. Ez volt a legszebb hangulatú, a leggyönyörűbb történelmi korszakot bemutató mű. Töménytelen mennyiségű érzelmet, sóvárgást közvetített, akár érintések nélkül is. Újdonságot hozott a szerelem terén, mert a sok ellenségeskedés után kellett egy történet, ahol a barátság alakul át, valami egészen mássá. Csak azt sajnálom, hogy nem volt még hosszabb és csak 2 napig lehetett az életem része. Már csak egy újabb  Julianne Donaldson regényben tudok reményt találni.

Összefoglalás

Imádtam a könyvben
Fejlesztési lehetőség

belső feszültségei, és várakozásai miatt letehetetlen

csókok és érintések nélkül is romantikus

 kidolgozott részletei emlékezetessé teszik a művet

szerkesztésmódja nem hétköznapi, élvezhető

viktoriánus kori  


Kinek ajánlanám:

Szívem szerint minden olvasónak, de talán a férfiak mégsem díjaznák ezt a mennyiségű romantikát, holott lenne mit tanulniuk Henrytől. A lányoknak viszont bármilyen korosztály esetén, ez egy 14 éves fiatalnak is a kedvencévé válik majd, de akár egy családanyának is. Annyi biztos, hogy én nem nyugszom míg az anyukám és a barátnőim egy része is el nem olvassa.  

Címszavak: 

19. század, romantika, elérhetetlen szerelem, házasság, családi bonyodalmak 

Kedvcsináló:  

Életünk egy zárt kalitka, amiben hiába vergődünk, a kötelességek és az elvárások ketrece nem enged.

Éppen ezért talán az egyetlen megoldás, ha kinyitjuk a ketrec ajtaját és elrepülünk...

Kate nem szeretne megházasodni, nem vágyik szerelemre. Csak szabadságra.

Henry Delafield, a legjobb barátja, pedig kezébe adhatja ehhez a  kulcsot. De cseppet sem biztos, hogy vágyai az út végére is ugyan azok maradnak. 

A borító:   

Úgy láttam, az Edenbrrokkal ellentétben ez a külső nem külföldről érkezett. Sokkal szebb, mint a mű eredeti megjelenése. Ugyanakkor úgy vélem, a készítője nem olvasta a történetet. A borítón megjelenő szereplő ugyanis szőke hajú, míg a könyvben sötét. Ezt a megelevenített kastélyt egy gyönyörű parkban tudnám elképzelni, míg Blackmoore a tengerpart sziklás részein fekszik. Egyszerűen nem adta vissza sem a történetet, sem a hangulatát. De ettől függetlenül gyönyörű, és egységes képet mutat az Edenbrooke mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése