2017. január 1., vasárnap

Ilyen volt 2016




Először is szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni 2017-re. Már több ízben is hallottam ismerősöktől, a horoszkópok és holdállások nagy szakértőitől, hogy az idei év az újrakezdések éve lesz. Lezárult egy hosszú, kihívásokkal teli szakasz, melyben sok dolog véget ért, és én azt remélem a korábbi lazsálásom is, ami eluralkodott rajtam az ősz kezdetétől. Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy megfogadjuk, változtatunk azon, amivel nem voltunk elégedettek, így én magam is tettem számos új évi fogadalmat. Ilyen többek között az, hogy a mozgás az életem minden napi része lesz, megszeretek új, egészségesebb ételeket, abbahagyom a folytonos nasizást, és hogy magamra kényszerítek napi pár óra németezést, hisz egy szakmai vagy felső fokú nyelvvizsga még vár rám az elkövetkező években.

De ugyan így az olvasás terén is megszülettek szép, reményekkel teli fogadalmak, mint például, hogy minden nap szeretnék egy minimum ötven oldalt rászánni az időmből az olvasásra, és hogy legyen bármekkora is a baj a magánéletben, nem szegheti kedvem a blogolástól, hiszen ennek fel kell tölteni a mindennapok negativitásai ellen. És akkor lássuk, hogy mi történt 2016-ban.

41 elolvasott könyv
körülbelül 15 000 oldal
átlagosan havi 3,5 könyv
18 magyar szerző tollából
11 kiadó kínálatából
22 önálló mű, mely nem egy sorozat része

32
új szerzemény
11 kiadó kínálatából
77% a saját könyveim olvasottsága

Egyéb érdekességek számokban:

53 új blogbejegyzés
3 könyves eseményen való részvétel, köztük a könyvhét és a könyvfesztivál
47 teljesített olvasói kihívás a Molyon

Kisorsolt nyeremények:

3 könyv
1 színezőkönyv
5 könyvjelző

A Prológus projektjei, amiben részt vettem:

Prológus a világ körül
Rácz- Stefán Tibor hét

Kedvencek születtek

A három idén olvasott kedvenc könyvem:

Julianne Donaldson - Edenbrooke
Julianne Donaldson - Blackmoore
A. O. Esther - Frigg rokkája I.

Leggyönyörűbb könyv 2016-ban:

Mary E. Pearson - Az árulás szíve
Legszebb általam olvasott idézetek:

"Mindig keresd a jót, a szépet, mikor az ég csupa szürke felhő."

Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg

"Tökéletlenné kell válnom ahhoz, hogy bebizonyítsam, tökéletes vagyok."

Cecelia Ahern: A Vétkes

Nemcsak egyféleképp működhet! (…) Ott próbálsz meg utat találni, ahol nincs. (…) Az embernek át kell verekednie magát a bozóton és a fák között, és minden alkalommal másfelé kell indulnia.

Naomi Novik: Rengeteg

"Milyen sok ideig tart leírni mindazt a gondolatot, ami az ember fejében egy perc alatt megfordul!"

Dodie Smith: Enyém a vár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése