2017. március 11., szombat

Vámpírnaplók - A finálé

Sajnos ez a nap is elérkezett, mikor is rajongók milliói vesznek búcsút kedvenc sorozatuktól. Tudtam, hogy bármilyen módon is lesz lezárva a sorozat, boldogan vagy meghatóan, nekem szükségem lesz rengeteg zsebkendőre, hiszen ez mindenképp megható pillanat. Számítottam rengeteg drámára, fordulatra, búcsúzásra, és a viszont látás örömeire is, és valahol azt kell mondjam, azt is kaptam, amit vártam a szó pozitív és negatív értelmében is, hisz nincs pusztán boldogság veszteség nélkül.


Vigyázat, spoiler következik!


Ahogy már korábban is felrebbentek a hírek, a fináléra minden pozitív szereplő visszatért, akit a 8 évad során megszerettünk, többek közt ilyen karakter volt Jeremy, Forbes seriff, Elena szülei, Vicky, Taylor, vagy éppen Jenna. Talán nem pont olyan formában, amire számítottunk, természetesen nem fog mindenki életre kelni, és kezdődni minden előről, ugyanakkor pár másodperc elejéig láttatták magukat, megtudtuk, mi jutott az ő osztályrészükként.

Miután a két Salvator testvér és barátai a 8 évad során minden féle szörnyet és gonoszságot száműztek a világból, méltó lezárásnak hangzik végül magával az Ördöggel megküzdeni, akit nem más, mint legfőbb ellenségük, Katharine testesített meg. De nem pusztán itt tért vissza a gyökereihez ez a finálé, hanem mind jellegzetes helyszíneiben, mind pedig a zenei világban. Ez az első évad hangulatteremtése már önmagában is meghatott. És persze ott van, az a legfőbb mozgatórugó és konfliktus, ami az egész sorozatot éltette, és életben tartotta, ez pedig a Salvator testvérek kapcsolata. Ismét felvetül ebben a részben a  kérdés, hogy ki a jobb ember, a jobb testvér, ki áldozható fel, és kinek kell tovább élnie, mint az már előtte sokszor máskor. Egy vérbeli Vámpír naplók résszel gazdagodtak tehát a nézők. Számomra szívet facsaró érzés volt, mikor minden szereplő végre visszatért, és kialakult egyfajta boldogság. Búcsút venni, mikor már végre varászlatos lett minden, mikor végre béke van, és mikor minden visszakanyarodott a kezdetekhez, amit annyira megszerettünk, egyszerűen lehetetlen, éppen most folytattam volna legjobban a történetet.

A lezárás tragikus eseményei, amely során Stefan feláldozta magát szeretteiért, és megmentett mindenkit számomra nem hozott meglepetést. Éppen egy ilyen fajta vezeklésre vágyott a fiú, és éppen ettől vált az egész sorozat igazi hősévé, amire már az első résztől megtermett. Drámaivá varázsolta a befejezést, mégis ha tehetném újra írnám ezeket a sorokat, mert sosem fogunk tudni, zavartalanul boldogan tekinteni erre a lezárásra, amiben nincs benne Stefan. Ezáltal pedig Caroline befejezése sem lehet boldog, hiszen bármennyire is meg van mindene, épp csak most lett feleség és már meg is özvegyült. Bár kaptunk egy jövőbeli ígéretet, ami még Klaust esetleges új társként sejteti.

Engem az utolsó képsorok, bevallom, megzavartak. Olykor nehezen értettem, hogy ki tartozik az élők sorához és ki nem. Vagy egyáltalán, hogy hol látjuk Stefant, és hogy lehetséges, hogy találkozhatott Elenával. Zavaros, talán kicsit túlzsúfolt, túl rövid számomra ez a finálé. Persze, végül megértettem, hogy Stefan már a pokoltűzben életét vesztette, és hogy Elena és Damon hosszú életet élhetett emberként, ami után az örömteli családi találkozás várta őket, a képsorok mégsem tudták mindig ezt olyan jól visszatükrözni. És az egyetlen jelenet, ami talán azóta sem nyert értelmet a fejemben, hogy milyen kapcsolat áll fent még a végére is Damon és a holló közt, mikor is Damon már ember volt?

Talán az egész sorozat legmeghatározóbb, és legszebb pillanata, amin már garantáltan minden igazi rajongó sírni fog, az az utolsó jelent, ami Damonról és Stefanról szól. Hogy is lehetett volna méltóbb képkockákkal búcsúzni, mint azzal, hogy Damon azt mondja öccsének: "Hello Brother"? Kellett tehát az a gyógyír, hogy Elena és Damon emberként élhesse le életét, és minél előbb találkozhassak viszont elvesztett szeretteikkel, bár sajnos Caroline-nak ez az opció sem áll rendelkezésére.

Ez tehát egy méltó búcsúzás volt a sorozat alkotóitól, nem is tudtam volna ennyire szeretni, ha ne kanyarodott volna vissza minden téren az első részekhez. Drámai volt, nagyszabású, megható és hangulatfestő. Minden búcsú és végigéret ellenére, engem boldogsággal töltene el egy későbbi, nem várt folytatás.

Ezek után már csak egy kérdésem maradt: Mi lesz most velünk?

Legszebb zenék a fináléból:

Chord Overstreet - Hold On
The Fray - Never Say Never

A finálé legmeghatóbb pillanatai:

Az utolsó képkockák:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése